Okos enged, szamár szenved. Felteszem, a mondatot minden magyar óvodás hangosan skandálta volna, ha véletlenül azon 110 "szerencsés" között van, akik végigélvezhették az elmaradt miniszteri vita helyetti, egyébiránt a magyar politikára sokkal jellemzőbb show-t. A háttéremberek idegességtől kipirult ábrázata, a kiabálással tarkított, eleve kudarcra ítélt "megegyezési kísérletek" sokkal jobban mutatták a két nagy párt igazi arcát, mintha valamilyen csoda folytán tényleg sikerült volna elsimítaniuk a viszályt.
Lehet, hogy naivitás, de mégis azt gondolom, hogy ha ez pusztán Bárándy Péteren és Dávid Ibolyán múlt volna, talán meg is állapodnak. Egy dologban azonban a magyar politikacsinálók is felzárkóztak "nyugati" társaikhoz, sőt talán meg is előzték őket. A teljes egészében a mosóporreklámok színvonalára züllesztett korteshadjáratokban már nem a politikusok, hanem média-tanácsadóik diktálnak: márpedig egy olyan ötlet, hogy az egyik vitázó mögött látványosan váltakozó szlogenek, vagy éppen adatok jelennek meg mondandója alátámasztására, természetesen elfogadhatatlan. Legalábbis annak, akinek ez nem jutott eszébe. És persze az ötletgazda is úgy vélekedik, amit ilyen jól kitaláltak, az többet ér akár az egész vitasorozatnál is. Kit érdekelnek a programok, ha tv-t láthat a tv-ben...
Márpedig a vita paradox módon mindkét fél érdekét szolgálta volna. A bizonytalan szavazókért folytatott harcban, azon csatában, melyben még a kisebb pártok is részt vesznek a parlamentbe jutásukért szükséges voksokért, egyértelmű üzenetként szolgált volna: két erő közül lehet és érdemes választani. Az e helyett érkező, követhetetlen, egymás szapulásán alapuló kommunikáció azonban éppen ellenkező hatást válthat ki. Az igazi szenvedő szamár azonban mégiscsak a választó marad: a polgárokat ismét alulértékeltek ahhoz, hogy szlogenek és érzelmek helyett programok alapján dönthessenek.
Dudás Gergely
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.