H-Compaq, vagy amit akartok
Kevés egyesülés ment végbe az elmúlt évtizedekben, ami hónapokon át oly mértékben megosztotta volna a befektetőket és az elemzőket, mint a már egyre inkább tényként kezelhető HP-Compaq összefonódás. Az informatika úttörőinek számító Hewlett és Packard örököseit az érzelmi kötődés vitte az ellenzők táborába, míg az egyéb befektetőket és a piaci szakértőket a technológiai ipar, azon belül is a "vasgyártók" hosszú távú profitkilátásai körüli bizonytalanság osztotta meg. A Compaq részvényesei sem állnak teljes mellszélességgel az összeolvadás mellett, hiszen ezúttal nem egymást kiegészítő üzletágak egyesítéséről van szó, mint évekkel korábban az egykori Digital és a Compaq fúziójánál, hanem a hardverpiacon kiélezett versenyben állók összeolvadásáról. Eközben a versenytársak is igyekeztek jó pozíciókat szerezni a - nagyságrendileg az IBM mellé feljövő - új mamut fúziós bizonytalansága körül támadt jelenlegi piaci résben.
S hogy jót tesz-e a tranzakció az érintett cégeknek és az informatikai piac egészének? Az előbbit csak a jövő üzleti mutatói igazolhatják, az utóbbit pedig a gazdaságtörténet, amelyben az eddigi tapasztalatok alapján a túlzottan mamutosodó cégvilág előbb-utóbb ismét rugalmasabb kisebb vállalati formációkra bomlik.
De addig még végbemehet néhány újabb egyesülés az egykor garázsvállalkozásokból építkező informatikai piacon. S remélhetőleg addigra találnak majd megfelelő technológiai megoldást is a részvényesi szavazatok összeszámlálására, a jelenleg biztosabbnak tartott kézi módszer helyett. Talán éppen a most létrejövő új cégnél?
Sági Gyöngyi







