Külföldi lapszemle
International Herald Tribune
A kollektív pereket néha túlzásba viszik, például amikor gyógyszergyárak indítják őket az egyszerű dolgozók és az adófizetők rovására. Akkor szokták ezt tenni, ha valamilyen nagy sikerű gyógyszer szabadalmának közeli a lejárata. Ha egy versengő cég olcsó másolat piacra dobására készül, a szabadalom tulajdonosa pert indít ellene, ami automatikusan 30 hónapra megtiltja az olcsó másolat piacra vitelét. Mivel a verseny tapasztalatok szerint több mint a felére nyomja le a gyógyszerek árát, ez a késedelem szemet szúróan nagy összeggel károsítja a fogyasztókat a szabadalom birtokosának javára. A gyógyszeriparnak szüksége van csodálatos új gyógymódok kitalálásának ösztönzésére és a kutatás céljából kiadott milliárdok megtérülésére. De a szabadalom csak meghatározott időre szólhat, ami alatt a feltaláló megfelelő jutalmat arathat le. Ha ez megtörtént, engedni kell, hogy a verseny lenyomja az árakat, és a gyógykezelés megfizethetőbbé váljon. A medicinák átlagára 2001-ben 10 százalékot ugrott, míg az infláció csak egy százalék körül volt. A szabadalmak érvényének időkitolása rablás. A meghosszabbítást indokolni kellene, s egy gyógyszernél csak egyszer megengedni.
Financial Times
A Swissair és utóda, a Swiss között először is az a különbség, hogy az előbbi látványosan csődbe került tavaly októberben, míg az utóbbinak az egyik legerősebb mérlege van a légitársaságok között, hála a svájci köz- és magánszektor szokatlanul nagylelkű, 2,5 milliárd dolláros mentőcsomagjának. A másik különbség, hogy az új társaság élén egykori regionális leányvállalatának, a Crossairnek az anyacégénél költségérzékenyebb vezetősége áll. A Crossair előző heti döntése, hogy megemlékezik első menetrendszerű járata indulásának évfordulójáról, jelezte, hogy ki az úr a cégnél. Annak idején a Swissair a Lufthansával együtt meg akarta hiúsítani kis leányvállalatának Nürnbergbe irányuló járatát s ezzel önállóságát. Ilyen emlékekkel nem meglepő, hogy a Crossair és a Swissair nevet szemétkosárba dobták.
El Mundo
Az ingatlanpiac volt a fő oka annak, hogy az Egyesült Államokban elindult visszaesés 2001-ben nem ért el katasztrofális méreteket szeptember 11-e után, és hogy olyan hamar elérte jelenlegi növekvő szakaszát mind Észak-Amerikában, mind Európában. A lakások árának drágulása és a vele járó újraértékelés tette lehetővé a fogyasztók számára, hogy finanszírozzák jelzáloghiteleiket a tőzsdei árfolyamok esése ellenére, s ily módon fenntartsák fogyasztásukat. Középtávon az a probléma, hogy az új gazdaság kipukkadt buborékát új buborék követi, amelyik szintén kipukkadhat, mint Japánban történt. Nem lehet örökké a lakásokra számítani, ismét meg kell indulniuk a termelőberuházásoknak. Reálértékben sehol sem nőttek annyit a lakásárak, mint Spanyolországban. Rövid távon ez a spanyol gazdaságot is élénkítette, de világos, hogy az irányzat nem lehet tartós, és részben a nemzetközi összehasonlításban nevetségesen alacsony induló szintnek köszönhető. Jobb volna, ha az árgörbe kisimulna. A drágaság ugyanis megnehezíti a fiatalok lakáshoz jutását.
