A szocialistáknak van még öt - illetve számukra valamennyire is kedvező eredmények esetén további tizennégy - napjuk arra, hogy összekapják magukat. Az elmúlt hetekben és hónapokban nemegyszer feszegettük: vajon a december-január fordulóján hatalmas lendületet vett MSZP-nek sikerül-e tartania a fergeteges tempót? Most úgy tűnik, Medgyessy Péter és csapata képtelen volt megbirkózni az embert próbáló feladattal.
A Fidesz és a kormány precízen - és kételyek nélkül - összehangolt iparkodása elsöprőnek bizonyult, így áttörhetett az egyesített jobboldal. A közvélemény-kutatók pénteken publikált adatai alapján nyilvánvaló: legalább földindulásra lenne szükség ahhoz, hogy a kormánypárti összefogás ne gyűjtse be a listás voksok többségét. E helyütt mégis fontos visszautalnunk egy másik, szintén unalomig citált igazságra: kiélezett helyzetben az utolsó napok döntenek. (Persze felvetődik, hogy kiélezett-e még a helyzet egyáltalán.) Mindazonáltal eddig egyrészt nem észleltünk olyan hibákat, másrészt nem láttunk olyan dobásokat, amelyek alkalmasak és elégségesek lennének a dolgok menetének megváltoztatására. (Itt jegyzendő meg: az MSZP miniszterelnök-jelöltjének a kormányzás első száz napjára vonatkozó programja számos olyan elemet tartalmazott, amelyek értő módon "eladva" segíthettek volna szorult helyzetükben. A nyugdíjasoknak "visszaadandó" 19 ezer forint vagy az adómentes minimálbér ügyével megszólíthatták volna az érintetteket - ha elég hangosan és elég gyakran hangzanak el az ígéretek. Csakhogy már a "telitalálatos szelvény" meghirdetése is elsikkadt.)
De ne szaladjunk az események elébe, hiszen még nincs lefutva semmi. A Fidesz ugyanis akkor sem vehet mérget végső győzelmére, ha az első körben szerény előnyre tesz szert. A kormánypárt számára csakis a biztos vezetés lenne megnyugtató, mivel a négy évvel ezelőtti képlet ezúttal aligha érvényesíthető. A jobboldal eleve egységesen versenyez, vagyis másodjára legfeljebb a MIÉP tábora csatlakozhat, míg a szocialisták mögött akár a szabad demokraták és a centrumosok is felsorakozhatnak. (Ráadásul az MSZP és az SZDSZ valószínűsíthetően sebtében választási koalíciót köt április 7-e után.)
Az előttünk álló vasárnap kérdése eszerint nem más, mint hogy mekkorák lesznek a tétek a 21-ei vasárnapon. Biztos válaszokra három hét múlva számíthatunk. (GA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.