Oláh Gábor: Ki fizet a hiányért?

Korántsem volt olyan váratlan az államháztartás számainak elszaladása, mint ahogyan azt tegnap a pénzügyi tárca új vezetése bejelentette. Félreértés ne essék, az, hogy május végére már 170 milliárdos hiánynövekedés látható, kritikán aluli költségvetési fegyelemről tanúskodik.

Az is érthető, hogy a választási ígérethullám után éppen eljött az idő rávilágítani: az állam bizony nem jóisten. Ahhoz, hogy adjon, elvennie is kell. A jövedelemcentralizáció 42 százalék felett lesz - pedig negyedéve még PM-dorgálás "járt", ha az újságíró 38 százaléknál magasabbat emlegetett. Furcsa módon a prognózisokért felelősök május végén egyik napról a másikra megtanultak pontosan tervezni - tudom persze, hogy ez nem a szakapparátus sara.

A tegnapi közjátékot tudni kell a maga helyén értelmezni. Noha a kívülállók felé a pénzügyminiszter ma még homlokát ráncolja költségvetési mozgásterének ellehetetlenítése miatt, a tárca szervezetében tett változtatások mutatják, lesznek eszközei a konszolidáláshoz. Az állami vagyon immáron újra a PM felügyelete alá tartozik, és az államadósság-kezelő központ feladatai is bővülhetnek, valamint a költségvetési törvény módosítása is számos lehetőséget tartogat.

Azt mindenki aláírja, hogy a pénzügyminiszter nem virágzó Kánaánt vett át elődjétől. De korántsem ez okoz majd álmatlan éjszakákat a tárca első emberének. Egyelőre nem tudni, hogy a kormánypárti frakciók mely területeken engednek restrikciót. Költségvetési intézmények? Infrastruktúra-fejlesztés? Oktatás, netán egészségügy? Áldozatvállalásra mindenképpen szükség lesz, és legkésőbb ősszel az is kiderül, kit szavaznak ki a játékból.