Akkor sem mondana le a Graboplast Rt. első emberének posztjáról Jancsó Péter, a társaság elnök-vezérigazgatója, ha megkapná a megbízatást a Dunaferr Rt. válságmenedzselésére - ismerte meg lapunk a győri cégvezető szándékát. Mint a Világgazdaság múlt pénteki számában közreadott, több forrásból származó, de mind ez ideig hivatalosan meg nem erősített hírünkből kitűnik: a gazdasági szakember várhatóan miniszteri biztosként láthatja el az embert próbáló feladatot. Eleddig egyébként maga a Graboplast-főnök sem nyilatkozott érdemben az ügyről.

Jancsó Péter életében meghatározó a Graboplast. Az 52 éves, győri születésű cégvezető a 70-es évek közepén került a textiliparba. A Rábatextnél előbb technológusként dolgozott, majd vezető beosztásokba emelte tudása és szerencséje. A Graboplastnál 1979-ben gyáregységvezetőként kezdett, majd kilenc év alatt emelkedett a cég vezérigazgatói székébe. A győri központú részvénytársaság jelenlegi elnök-vezérigazgatóját jellemzően inspirálják a nehéz helyzetek, ami a győri vállalkozás nehéz időszakaiban egyértelműen megmutatkozott. Először akkor kellett rendkívül összetett feladatokat megoldania, amikor a Szovjetunió szétesésével az ottani piac szinte egyik napról a másikra bezárult. Tekintettel arra, hogy a cég nagymértékben a keleti blokk legnagyobb országába exportálta produktumait, az összeomlás kényszerű átszervezésekhez és elbocsátásokhoz vezetett.

A másik válság a vállalat fénykorában, részvényárfolyamának csúcspontján következett be. Az 1998. augusztusi gondokat - ahogyan a korábbiakat - az orosz piac összeomlása okozta. Sokak szerint súlyosbítottak a helyzeten a társaság pénzügyi manőverei. A tőkepiacon sokáig emlékezetesek maradnak a LaSalle Értékpapír Rt.-vel kapcsolatos ügyek. Itt a Graboplast eredetileg kétmilliárd forintot követelt, végül a LaSalle-tól 800, a Budapest Alapkezelőtől 300 millió forintot tudott visszaperelni. Szintén meghökkentette a piaci szereplőket a Rába Rt.-ben való részesedésszerzés: 8,24 százaléknyi gépipari részvény még mindig a Graboplast tulajdonában van. Természetesen megkezdődött az alaptevékenység reformja is, amit a cégvezető a "félfordulat Nyugatra" szlogennel jellemzett, de az orosz gazdaság konszolidációjával visszatérhetett erre a piacra is. A Graboplast kilencvenes években produkált fordulatos történetében a Wallis Rt. megjelenése jelentette az utolsó fejezetet. Meg nem erősített híresztelések már akkor arról szóltak, hogy a magát baloldalinak valló, de párton kívüli Jancsó Péter akár az MSZP vezette kormány gazdasági minisztere is lehet.

Az elnök-vezérigazgató fontosnak tartja a Dunai Vasműre épült város életében a hatékony kormányzati támogatást. A gazdasági kormányzat megfelelő hozzáállása nélkül a vezető szerint nem oldható meg a Dunaferr Rt. helyzete, igaz, annak gazdálkodásáról nem állnak rendelkezésére részletes adatok.

A Világgazdaság úgy tudja, a cégvezető péntekig még nem kapta meg a hivatalos felkérést a Dunaferr válságmenedzselésére. A Graboplastnál azt állítják: péntek reggel a gazdasági minisztérium egy - meg nem nevezett - munkatársa kérte meg telefonon Jancsó Pétert, hogy utazzon Budapestre. Lapzártánkig még nem derült ki véglegesen, a Graboplast Rt. embere megkapta-e a megbízást, illetve, ha igen, elfogadta-e.

munkatársunktól