BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az EKB közbeszól

2002.07.16., kedd 00:00

Kemény hangú levelet intézett az Európai Központi Bank (EKB) a magyar kormányhoz a jegybanktörvény tervezett módosításával kapcsolatban. Az MNB védelmében fellépő EKB nem tett mást, mint az európai unió normái szerint értelmezte a felügyelőbizottság felállításáról, valamint az árfolyamrendszer megválasztásának szabályairól szóló passzusokat.

A kormány kénytelen figyelembe venni a véleményt, jóllehet az Günter Verheugen bővítési biztos budapesti kijelentése szerint nem feltétlenül tükrözi a bizottsági álláspontot. Hogy milyen mértékben hajlandó visszavonulót fújni a kabinet, igazából csak ma, a törvény végszavazása előtt derül ki. Megjegyzem, nem túl elegáns, hogy koherenciazavar elhárításának álarcába burkolva kell eleget tenni az EKB elvárásainak. Afelől sincs kétségem, hogy az ellenzék is rákérdez majd: ha a jelenlegi törvényekkel nem passzol össze a jegybanktörvény módosítása, akkor mi szükség van rá egyáltalán?

Az árfolyam-politikával foglalkozó rész esetében nem kerülhető ki a meghátrálás, hiszen ez a jegybanki függetlenség kereteinek feszegetését jelenti, ami sérti a közösségi joganygot. Az MNB-körökben lassan hungarikumként emlegetett felügyelőbizottság talán maradhat - legalábbis a csütörtöki, a módosítás életmentőnek szánt módosítása után, mellyel az emissziós tevékenység kontrollját a kormány végül kivonta az fb hatásköréből.

A jegybanktörvény megújulásának folyamatát ismerve érthető az MSZP-frakció felfogása: "az fb ugyan kicsi is, meg savanyú is, de a miénk". Benne testesül meg az előző ciklus ellenzékiségének legnagyobb nyűge, nevezetesen hogy a törvény tavalyi megalkotásakor a kormánytöbbség még válogatás nélkül döngölt a földbe minden ellenzéki módosító javaslatot.

Az EKB állásfoglalása mindazonáltal fontos tanulságokkal szolgál: az olykor kicsinyes politikai villongások bizony rögösebbé tehetik az uniós csatlakozás egyébként sem könnyű menetét, ezért itt az ideje nem visszavágni az ellenzékben szerzett sebekért.

Egy biztos: a jegybankelnök védelmében született kinyilatkoztatás nem kivételes dolog. A levél újabb emlékeztetője annak, amivel meg kell barátkoznia a hazai közéletnek: félreérthetetlenül jelzi, hogy az igazán lényeges dolgainkba az európai illetékeseknek is beleszólásuk van.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.