Látszólag a nagy kérdések mezsgyéjére szorul, valójában azonban a lényeget érinti az a múlt heti, az uniós konvent munkája közepette belobbant vita, hogy ki képviselje Európát a külügyekben. Felléphet-e bárki is Mr. Európaként a nemzetközi fórumokon, s ha igen, akkor a bizottság vagy a tagállamok kormányainak képviseletében?
Azt, hogy valós dilemmáról van szó, az is mutatja: a jelenlegi helyzet sem egyértelmÛ. Pillanatnyilag ketten is ellátják a külpolitikai biztos tisztét, a spanyol Javier Solana és a brit Chris Patten. ElÕbbi a kormányok képviseletében bizonyos mértékig már most is betölti azt a funkciót, amit elsÕsorban a britek szánnának a jövÕ EU-külügyminiszterének. Utóbbi a bizottság, részérÕl elsÕsorban a közösségi segélypolitika kidolgozásában és összehangolásában illetékes - szerepét viszont fÕként a németek tartják alkalmasnak arra, hogy az integrált uniós külügyi szándékok megszólaltatója legyen. A konvent tagjainak a többsége egyetért Peter Glotz, a német kabinet képviselÕje megközelítésével, aki szerint egyetlen biztosnak kellene kettÕs mandátummal rendelkeznie. Miközben feladatköreivel együtt fokozatosan integrálódna a bizottságba, egyidejÛleg bírná a kormányfÕk bizalmát is. Peter Hain brit Európa-ügyi miniszter szerint viszont a külügyi biztosnak továbbra is a tagállamok ellenÕrzése alatt kell maradnia, másként a közös kül- és biztonságpolitika nem mÛködik.
A vita hátterében nem nehéz felismerni az alapkérdést, hogy egy megerÕsített bizottságnak kell vezetnie Európát, s a tagállamok továbbra is széles jogkörökkel rendelkezzenek. Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke szerint a britek, valamint a franciák és a spanyolok egy új Metternich mellett kardoskodnak, míg a többiek kitartanak Jean Monnet mellett. Metternich azonban kudarcot vallott, s éppen azért, mert nem volt legitim felhatalmazása, emlékeztet Brok. (LG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.