A bizonytalanság olajára
Bizonytalan olajárakkal lépünk a télbe, ráadásul a jegyzések meglehetősen magas, másfél éves csúcs körüli szinten bizonytalankodnak. Tudjuk, a fő ok az attól való félelem, hogy az Egyesült Államok Irak elleni támadását követően jelentősen szűkül majd az energiahordozó kínálata. Ehhez képest múló aggodalmat okoz a Mexikói-öbölből az olajszállító hajókat elijesztő, a finomítókat pedig pár napos bezárásra kényszerítő Isidore hurrikán, azt pedig már egyenesen szezonális megnyugvással vehetjük tudomásul, hogy az év végi hónapokban világszerte csökkennek a készletek, ahogyan kissé az orosz olajkivitel is.
Az olajimportőr országok azonban a magas olajárak miatt gazdasági fejlődésük jelentős lelassulásától tartanak. Az OPEC-től várják a megoldást, némi joggal, ám vélhetőleg hiába. Arra hivatkoznak, hogy az olajkartell árkosarának jelzőára túllépte a hordónkénti huszonnyolc dollárt, márpedig ha húsz munkanapon át nem változik a helyzet, korábbi döntése alapján az OPEC növeli kivitelét.
Most azonban másképp érvelnek. Nincs gond a kínálattal - hangsúlyozzák a termelők a maguk igazát -, a hisztéria és a spekuláció által felhajtott árakat pedig nem tisztük kezelni.
Úgy tűnik, árcsökkenést csak az hozhat, ha az Irak körüli háborús bizonytalanság bizonyosságra vált, bármely irányba dől is majd el a kérdés. A támadás veszélyének esetleges elmúlta megnyugtatná a piacokat, s az árak alakításában ismét a piaci tényezők vennék át az irányítást a politikaiaktól. Bizonyosságot hozna maga a támadás is. Láthatóvá válna, hogyan képesek kigazdálkodni az importőrök az iraki olaj kiesését, menynyire tudják majd ezt pótolni a vészhelyzet esetén életbe lépő forgatókönyvbe már előzőleg "feliratkozott" termelők, mindenekelőtt Szaúd-Arábia.
"Lesz elég olaj, legfeljebb drágábban" - kapjuk mindig a hivatalos megnyugtatást. Ha úgy vesszük, ez végül is jó. De azért megkerülhetetlen a kérdés, mennyivel drágábban. Megússzuk-e annyival, hogy egy kicsivel többet fizetünk tankoláskor?
