A Mécs-bizottság vége

Újabb vizsgálóbizottság fejezte be eredmény nélkül munkáját a múlt héten: a Mécs Imre vezette, a rendszerváltás óta kormányzati tisztséget betöltő személyek állambiztonsági múltját vizsgáló bizottság működése közben igen, tevékenysége befejeztével azonban nem hozott nyilvánosságra neveket. Az "eredménytelenség" abban az értelemben nem meglepő, hogy Szili Katalin házelnök szavaival élve az Országgyűlés tekintélyét erősítő vizsgálóbizottságok sora kizárólag politikai célokat szolgált az elmúlt években. Úgy tűnik, mindkét oldal az ilyen grémiumok létrehozását tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy egy-egy fontosnak vélt ügyet a saját szája íze szerint meghatározott módon és ideig napirenden tartson. A Mécs-bizottság politikai feladatát ellátta: a koalíció nyilvánvaló célját megvalósította, az ügynökügyet nem lehet az önkormányzati választás előtti kampányban aduként használni az ellenzéki oldalon. A D-209-es akta megkopott, a múlt felhánytorgatása emberáldozatot - Boros Imre személyében - csak a jobboldalon követelt. A bizottság kormánypárti tagjainak félhivatalos tízes listájáról alighanem le is lehetne húzni néhány nevet, és - figyelemmel Markó György, a Történeti Hivatal igazgatójának gondolataira - oda is lehetne írni néhányat. A Mécs-bizottság így hosszabb távon is alighanem jelentős károkat okozott: ezután aligha várhatja bárki, hogy bármilyen, a múlt tisztázását szolgálónak mondott lépést objektívnek tartson valaki. Nevek, listák repkednek majd továbbra is, és ahogy eddig, a választópolgár politikai szimpátiája alapján annyit és annak hisz el, amennyit és amit akar.

A szivárgásnál maradva, kiderült, hogy "eresztett" Friderikusz Sándor üzenetrögzítője is. A tv-elnöki tisztség egyik pályázója elkönyvelhet egy támogató telefont Lendvai Ildikó MSZP-s frakcióvezetőtől és egy tetszést nyilvánító SMS-t Várhegyi Attila fideszes pártigazgatótól. A dolognak alighanem nagyobb volt a füstje, mint a lángja: senki sem gondolhatja, hogy a pártok kuratóriumi delegáltjai önállóan döntenek, akkor pedig miért lenne olyan nagy baj, ha pártok nyilvánosan is vállalnák véleményüket a színjáték helyett. Arról pedig már kár is beszélni, hogy a pályázók közül alig néhány személy számított esélyesnek, ebbe a körbe pedig Friderikusz is beletartozott. (DG)