Csontvázak az EU-szekrényben
Sajtójelentések a napokban szellőztették meg, hogy a francia és a német diplomácia közel jutott egy olyan kompromisszumhoz az EU közös mezőgazdasági politikáját illetően, amelyben Berlin nem ragaszkodna tovább a leendő agrárreformok ez évi tisztázásához, Párizs viszont politikai kötelezettséget vállalna arra, hogy a 2006-os nagy alkuk idején tiszteletben fogja tartani a németek kisebb teherviselést célzó igényeit. Ha a hír igaznak bizonyul, akkor ez nem kevesebbet jelenthet, mint hogy decemberben jó eséllyel tényleg akár le is lehetne zárni a csatlakozási tárgyalásokat. Az októberi ír népszavazás esetleges kedvezőtlen kimenetele mellett ugyanis ez - az agrárcsomag jövőjének kérdése - lehetne (EU-oldalon) az a meghatározó súlyú akadály, ami előtt leblokkolva az egész folyamat is végzetesen lelassulhatott volna.
Hollandia, Nagy-Britannia, Németország és Svédország január óta ágál a szerintük éppen hogy felszámolásra érett közvetlen agrártámogatásoknak a mai jelöltekre történő kiterjesztése ellen. Közülük a németek és a hollandok kezdettől fogva hangoztatják: éppen mindezek fényében is elengedhetetlen, hogy ugyancsak még az idén (tehát a bővítési döntések előtt) tisztázzák a közös agrárpolitika majdani továbbfejlődésének várható irányait. Nem is titkolják, garanciákat akarnak látni arra nézve, hogy az agrárpolitika finanszírozása nem jelent majd többletterhet rájuk nézve (mert például a közvetlen támogatások arányát idővel visszaszorítják - ezt amúgy a "négyek" a bővítés nélkül is szükségesnek tartják).
Miként az várható volt, ebben a képletben a közös agrárrezsim nagy haszonélvezője, Franciaország lett a jelölt országok természetes szövetségese, amely értelemszerűen hallani sem akar effajta forgatókönyvekről. Cserébe úgy tűnt, hogy - éppen a német-francia szembenállás szívóssága miatt - az agrárprobléma túszul ejtheti a bővítési tárgyaláson szükséges agrármegállapodások kihordását és ezzel a csatlakozási tárgyalás decemberi lezárását is.
Mindez látszik most oldódni azzal, ha Berlin és Párizs valóban tető alá hozná a megszellőztetett kompromisszumot. Szakértők szerint ugyanis szinte - kizárt, hogy Hága egyedül magára venné a bővítés fékjének ódiumát.
Ez tehát jó hír a mostani tagjelölteknek - de további majdani fejfájást vetít előre a leendő új tagoknak. Párizs ugyanis szinte megszólalásig hasonlóan ugyanahhoz az érvhez folyamodott, amivel jó egy éve leszerelték a spanyolok regionális politikai aggodalmait, majd amivel félretolták az Alpokon áthaladó kamionforgalmat ellenőrzés alatt tartani akaró osztrák törekvéseket. Mindkét esetben a gondjaikat a csatlakozási tárgyalásokba "beleszőni" akaró országok fejére olvasták, hogy rossz időpontban és rossz helyen álltak elő aggodalmaikkal: az általuk jelzett problémákról korábbi tervek szerint is csak évek múlva esedékes a tagországok közötti egyeztetés. A franciák szerint ugyanez a helyzet az agrárpolitikával is, aminek kapcsán az 1999-es berlini EU-csúcs nem arra adott mandátumot, hogy 2003-ban máris újraszabják az egészet, csupán "félidős felülvizsgálatot" irányzott elő. A végső leszámolás itt csak 2006-ban esedékes.
Párizsban persze jól tudják, hogy addigra már a mai jelöltek is szavazati jogú tagországként ülnek majd az asztal körül, méghozzá úgy, hogy többségükben a franciákhoz hasonlóan ragaszkodni fognak a közösségi agrárvívmányok megőrzéséhez. Ezért kötötte most ki Berlin viszont azt, hogy a francia vezetés ígérje meg: 2006-ban az általa vezetett "agrárlobbi" nem akarja majd lesöpörni az asztalról a finanszírozási aggodalmakat hangoztató német érveket.
Hogy ez vajon tényleg így lesz-e, az persze még a jövő zenéje. Ami bizonyos: ha e leendő kompromiszszum jó is lesz majd nekünk Koppenhágában, cserébe nem árt felkészülni arra, hogy eggyel több megoldandó probléma vár ránk majd újonc tagországként. Mert előbb-utóbb minden csontváz előmászik a szekrényből.
