Mécsvilág helyett félhomály

Ahhoz ugye eddig sem férhetett kétség, hogy a koalíció az egész vizsgálóbizottsággal a Medgyessy-ügyről akarta elterelni (sikerrel) a figyelmet, de eddig legalább azt hihettük, van is mire odafigyelni, s a sok szivárgó csepp után egyszer csak kapunk egy teli (vagy legalább telinek mondott) poharat, és egy nagy levegővel egyszerre lenyelhetjük az összes volt ügynök-minisztert. Hát nem.

A koalíciós képviselők valószínűleg úgy gondolták: elértük, amit akartunk, a választópolgár már szinte el is felejtette a D-209-es számot, az ellenzék jobb, ha csöndben marad, hiszen annyi ügynöke van, mint az MSZP-nek sose lesz (legalábbis négy évig még), a választások előtti felmérések kedvezőek. Szóval miért ne tarthatnánk be az eddig semmibe vett ombudsmani ajánlást, személyekről egy szót se. Annál is inkább, mert ugye egyszer már bedobtunk tíz jól csengő nevet, és ha most nyilvánosan levesszük a listáról azokat, akik általunk is elismerten tisztázták magukat, hát nem is olyan fényes az eredmény. Meg aztán a parlamentben még csak lehet saját szájíz szerint jogot értelmezni, de mi van, ha néhány (roszszul) érintett személy mégiscsak bíróság elé citál minket, ott pedig esetleg - az olajbizottságot vezető Pallag képviselő mintájára - milliós kártérítésre marasztalnak el? Jobb a békesség, éljen a félhomály.

Félreértés ne essék: bár a felmérések szerint a magyar közvélemény nagyobb részét hidegen hagyja az egész "múltügy", sőt, egy része immáron hidegrázást kap tőle, nem ártana tisztázni azt, bizony visszamenőleges hatállyal sem. Egyrészt a közvélemény kisebb felének kedvéért, másrészt pedig azért, mert valóban a parlamenti munkát, párbeszédet bénító feszültséget gerjeszt az állandó, tét és bizonyíték nélküli vádaskodás, melyben a jelenlegi ellenzéki pártok járnak-jártak az élen. Ezt a célt, bár úgy tűnik, egyre kevésbé jól, de szolgálhatja az a törvénycsomag, amely most fekszik a parlament asztalán - és amely egyértelmű bizonyíték arra is, hogy a Mécs-bizottság szerepe csak a tűzoltás volt.

A testület létrehozásáról egyhangúlag döntött a parlament, aztán az ellenzék mégis elszabotálta a munkát - hangzik most az érv a kormányoldalon. Nehéz lenne eldönteni, vajon az ellenzéknek kész volt-e a későbbi kivonulásról szóló forgatókönyve a szavazáskor, azt azonban aligha lehet elvitatni: egy az eddigi vizsgálóbizottságok munkáját figyelemmel kísérő, a jogszabályi hátteret legalább felületesen ismerő képviselőnek tudnia kellett, hogy a tervezett tevékenység igencsak aggályos. Nem jó, hogy ez így van: nem szabályozott a vizsgálóbizottságok működési, adatkezelési rendje, a testületek, ha úgy nézem, mindent megtehetnek, ha úgy nézem, semmit. Meg az sem jó, hogy volt kormánytagok esetében el lehet vitatkozni azon, hogy közszereplők-e, vagy sem, és hogy ügynökmúltjuk nyilvánosságra hozható-e. Közszereplők (függetlenül attól, mit csinálnak ma), és tessék mindent nyilvánosságra hozni - mondhatnánk józan paraszti ésszel, de tény, hogy a törvényi szabályozás kusza. A koalíció azonban vállalta, hogy ilyen körülmények között megkezdi a munkát, majd később vállalta azt is, hogy negligálja az adatvédelmi biztos véleményét, és képviselőit mintegy keresztes lovagként feltüntetve a jog és a józan ész csatájában küzd a nyilvánosságért (az eszközöket most hagyjuk). Ebből a nyilvánosságból nem lett most semmi, de útközben elveszett az a remény is, hogy van még bárki is, aki tisztába szeretné rakni a múlt ügyeit.