Nem lehetünk nettó befizetők

Az mindenesetre már most látszik, hogy a következő hónapok egyik slágertémája az lesz, félig tele van-e a pohár, vagy félig üres. A Brüsszel által megajánlott számok ugyan minden bizonnyal változni fognak, először a bizottságon belül, majd a mai tagállamokkal folytatandó egyeztetések során, végül (talán) a tagjelöltekkel szembeni tárgyalások alkalmával is, de olyan jelentősen aligha, hogy mindenki maradéktalanul elégedett lehessen vele. Az unió pénzfelajánlási hajlandósága és a jelöltek pénzfelszívó vágya között ugyanis olyan nagy a különbség, hogy a végső megállapodás csak olyan kompromisszum lehet, ami szükségszerűen távol áll majd az eredeti magyar reményektől (hogy abba már ne is menjünk bele, melyik félnek mekkora alkuereje van a brüsszeli tárgyalóasztalnál).

Éppen ezért fontos tisztázni néhány nagyon fontos alapfogalmat - hogy a vita hevében majd tudjuk is, miről beszélünk. Ilyen például az, hogy az uniós költségvetésnek két szintje létezik. Beszélhetünk kötelezettségvállalási és kifizetési szintről. A megnevezés elég jól mutatja, mi a különbség a kettő között: kötelezettségvállalási szinten azt regisztrálják, milyen pénzmozgásokat mely időszakra számolnak el, kifizetési szinten pedig azt, hogy mikor is történnek meg azok valójában. Előbbi egyfajta pénzügyi tervezés, utóbbi cash-flow. Előbbi szerint Magyarország soha nem lesz nettó befizető: kötelezettségvállalási szinten az unió már 2004-ben, tehát a tagság első évében is 1,2 milliárd eurót különít el hazánk számára, szemben a bizottsági szinten valószínűsített 736 millió eurós magyar befizetéssel (utóbbi a magyar fél számításai szerint ugyan inkább 900 millió euró körüli, minden bizonnyal ez lesz majd a következő hetek szakértői szintű egyeztetéseinek egyik tárgya).

Más a helyzet a kifizetési szinttel. Itt akár nettó befizetővé is válhatna hazánk 2004-ben, ha nem lépnének életbe az ezt megakadályozandó mechanizmusok. (De életbe lépnek, itt a vita arról szól majd, hogyan és milyen mechanizmusokról legyen szó - az ugyanis a tagállamok számára is nyilvánvaló, hogy a jelöltek kormányai nem tudják elfogadtatni a belépést a népszavazáson, ha a csatlakozást ellenző erők azzal kampányolhatnak: lám, nekünk, a szegény rokonnak kellene eltartani a gazdag uniót.) A bizottsági papír szerint a 2004-es kötelezettségvállalásból 545 millió eurónyit fizetnének ki ténylegesen is még abban az évben, ehhez járulna 218 millió a csatlakozás előtti kötelezettségvállalásokból (vagyis a PHARE, az ISPA meg a SAPARD 2004-ben folyósítandó kifizetéseiből), ezáltal jönne ki a (kerekítési hibákkal) 761 millió euró tényleges pénzáramlás 2004-ben az uniós kasszából hazánk felé.

Vagyis: Brüsszel szerint még pénzáramlási szinten is lenne szerény, 25 millió eurós (761-736) nettó kifizetési többlet cash-flow alapon Magyarország számára.

Ez persze nagyon kevés. Maga az Európai Bizottság is azt javasolja, hogy egyik új tag se járjon rosszabbul pénzügyi szempontból a közös kasszával szembeni elszámolások során, mint amilyen helyzetben a csatlakozás előtt volt (ezt elvi szinten a tagállamok is elfogadták), hiszen a csatlakozás ellen kampányolók azzal az üzenettel is könnyen sikert aratnának, hogy lám, pénzügyileg jobb volt tagjelöltnek lenni, mint belépni. Brüsszel szerint 2003-ban, a belépés előtti utolsó évben 204 millió eurót kap majd Magyarország (figyelem: kifizetési szinten) az uniós kasszából. Ahhoz tehát, hogy a 2004-es egyenleg ezt elérje, legalább 179 millió eurót (204-25) kell kompenzáció gyanánt hazánknak átutalni.

Hogy milyen formát ölt majd ez a kompenzáció? Brüsszel szerint utólagos, egyösszegű visszatérítéssel kellene elérni a csatlakozás előtti kifizetési szintet, s most úgy tűnik, hogy a bizottság által favorizált megoldás jut majd érvényre a korábban egyes jelöltek által előnyben részesített módszer, a befizetési kötelezettség csökkentése helyett. Addig persze még nehéz tárgyalások következnek: a kötelezettségvállalási és a kifizetési szint számairól egyaránt.