BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fekete István az év menedzsere

A Menedzserek Országos Szövetsége, valamint a pályázatban közreműködő sajtóorgánumok az idén Fekete Istvánt, a Henkel Magyarország Kft. volt elnök-vezérigazgatóját választották az év menedzserének. A díjazott vallja, hogy az emberi tudás a legfőbb értéke egy vállalatnak.
2003.02.03., hétfő 00:00

"Két dolog miatt esett különösen jól, hogy engem választottak. Az egyik, hogy éppen akkor kaptam az elismerést, amikor az életemben lezárult egy szakasz, a másik pedig, hogy úgy érzem, a munkatársaim is jó szívvel gondolnak rám, s értékelik, amit az elmúlt években a cégért tettem."

Az elmúlt tizenhárom esztendő meghatározó időszak volt Fekete István életében. Nem véletlen, hogy ma is élénken emlékszik arra az augusztusi napra, amikor felvételi beszélgetésre utazott Bécsbe a Henkelhez. "Visszagondolva az akkori történésekre, úgy gondolom, hogy szerencsém volt. A beszélgetés során ugyanis kiderült, hogy tudok portugálul, s ez volt az elnök kedvenc nyelve. Szerintem ennek köszönhetem, hogy jó néhány jelölt közül éppen rám esett a választás. Olykor apróságok döntenek az életben."

Vélhetően a későbbiekben az anyavállalatnál sem bánták meg, hogy a magyarországi cég élére Fekete Istvánt választották. Az eredmények azt mutatják, hogy egy sikeres céget - melynek esélye van arra, hogy ismét elnyerje a legjobb Henkel-vállalat címet - adott át utódjának. Sokatmondó a Henkelnél egy éve végzett közvélemény-kutatás eredménye is. A munkatársak véleménye az, hogy a vállalatnál Fekete István olyan légkört teremtett, amely motiválja a dolgozókat, főként azokat, akik nemcsak munkahelynek, hanem önmegvalósításuk lehetőségének tekintik a céget. "Igyekeztem egy humánközpontú vállalat modelljét megvalósítani. Úgy gondolom, hogy az emberi tudás a legfőbb értéke egy vállalatnak. Kicsit igazságtalan is, hogy ez az érték az üzleti könyvekben nem szerepel. A munkatársakat igyekeztem újabb és újabb kihívások elé állítani, s ha azokat sikerült teljesíteniük, az az egyénnek és a cégnek is javára vált."

Vélhetően ennek köszönhető, hogy a Henkel munkatársai érezhették, hosszú távú perspektívájuk van a cégnél. Az év menedzsere-kitüntetés indoklásában szerepel, hogy Fekete István vezetési stílusára a bizalom a jellemző, bár a konfliktusokat sem kerüli, a véleménykülönbségeket hagyja felszínre kerülni. Az elmúlt években sokat tett azért, hogy a kis- és középvállalkozói réteg megerősödjön, s képes legyen arra, hogy a nagyvállalatok beszállítója legyen. Problémájukat testközelből ismerte, hiszen a cég sok hazai beszállítót foglalkoztat.

A Henkeltől való "nyugdíjba vonulás" nem jelenti azt, hogy a következő éveket pihenéssel kívánja tölteni. "Úgy gondolom, hogy a pihenésre ráérek akkor, ha majd betöltöm a hetvenedik életévemet." Úgy véli, hogy az érdekérvényesítés, tanácsadás, az európai uniós csatlakozás sok feladatot ad, s a civil szféra szervezeteinél végzett munkáját is folytatni kívánja. Kiemelte, hogy Magyarországon is szeretné megismertetni a vállalatokat az úgynevezett interim management (átmeneti vagy ideiglenes menedzsment) fogalmával. Ez - Nyugat-Európával vagy az USA-val ellentétben - Magyarországon még nem honosodott meg,.

"Ha a sors egy különös alkut kínálna, s lehetőségem lenne arra, hogy tíz évvel fiatalabb legyek, s cserébe a Henkelnél eltöltött évek, és az ott szerzett tapasztalat törlődnének az életemből, nem vállalnám az egyezséget. Visszagondolva a Henkelnél eltöltött évekre, lehetnek részletkérdések, melyekben másképp döntenék, de úgy vélem, hogy a kitűzött feladatokat sikerült megvalósítanom. Úgy érzem, hogy sokat adtam a Henkelnek, de én is sokat kaptam a cégtől."

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.