BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyárak, vonatok, Irak

2003.02.03., hétfő 00:00

Mióta Medgyessy Péter délre utazott a télen, majd ügyesen viszszatért, semmi sem sikerül a kormánynak, a szocialistáknak és a szabad demokratáknak. Sem együtt, sem külön-külön. Sorjáznak az események - részben jóvoltukból, részben rajtuk kívül álló okokból -, amelyekkel alig tudnak mit kezdeni, és ha tesznek valamit, azt is minek. A néhány héttel ezelőtti felállás szerint leginkább a Lamperth Mónika vezette Belügyminisztériumra járt rá a rúd, ám a napokban ismét az ellenzék szemében a kezdetektől gyenge láncszem Csillag István szenvedett a legtöbbet.

Nehezen vitatható - a tényállást az oppozíció sem kérdőjelezi meg -, hogy a sorozatos gyárbezárások, az olcsó bérmunka révén hazánkba csábult multinacionális cégek egyikének-másikának távozása egy természetes folyamat része. Ennek jelen szakaszában a szakképzett, mégsem rettentő drága munkaerőre ácsingózó vállalatoknak kellene váltaniuk elhúzó elődeiket. Csakhogy: ha ezt elfogadjuk, akkor a gazdasági tárcának veretes koncepció birtokában kellett volna reagálnia a legfrissebb fejleményekre. Jól megismerhető tartalmi és - egyáltalán észrevehető - kommunikációs stratégiáról azonban Csillag István szereplését figyelve nem beszélhetünk. Sőt a témában jobbára csak az úgyszintén érintett Kiss Péter foglalkoztatási és munkaügyi főember nyilvánult meg.

A GM számára a Bz-k rajtaütésszerű leállítása sem sikertörténet. Arról, hogy húszéves motorvonatokat tengelyrepedés miatt ki kell vonni a forgalomból, természetesen nem a miniszter tehet. Ezzel együtt Csillag István feltűnhetett volna a helyzet magaslatán is, de nem tette.

A kommunikációs defenzívából kiutakat kereső kormányzat következő derekas feladata az amerikai-brit háborús álláspont mellé sorakozott miniszterelnök szempontjainak megvédése lehet. Azzal, hogy Medgyessy Péter az Európát megosztó Irak-cikk szerzői közé keveredett - szemben a francia-német tengellyel -, hatalmas támadási felületet kínált fel. (Főként, hogy a magyar polgárok és lakosság nem kevesebb mint háromnegyede ellenzi a tervezett katonai lépéseket.) A helyzet bonyolultságát érzékelteti, hogy Kuncze Gábor, a koalíciós partner elnöke is négypárti kormányfői tájékoztatót kért az Irakkal, Taszárral összefüggő tettekről, tervekről, történésekről. (GA)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.