Kényszerítő kohézió

Az Európai Bizottság néhány napja közzétett éves jelentése a 25 tagúra bővülő EU gazdasági és szociális kohéziójáról több tanulsággal is szolgál. Egyrészt minden eddiginél markánsabban mutatja meg, hogy a huszonötök uniója jó ideig nem lesz a "gazdagok klubja", mondjuk olyan, mint amilyen a legutóbbi bővítés - Ausztria, Finn- és Svédország 1996-os csatlakozása - után volt. A brüsszeli testület számai a szegények és a gazdagok közötti szakadék drasztikus bővülését vetítik előre, ezért több mint kézenfekvő a javaslat a kohéziós és strukturális támogatások 14 milliárd euróval történő növelésére. Az EU-nak a fokozatos, ám várhatóan még mindig lassú felzárkóztatás érdekében a 2007-től kezdődő új költségvetési időszakban több mint 50 százalékkal kellene növelni a 25 tagú közösség legszegényebb régióinak nyújtandó támogatásokat, miközben nem csökkentheti a jelenlegi tagok legszegényebb térségeinek segítését sem.

Sejthető a jelentésből azt is, hogy 2004-ben a tíz új tag felvételével hihetetlen, történetében eddig példátlan kihívással szembesül EU, s ami még nagyobb megpróbáltatás, nem készült fel eléggé e kihívás megfelelő fogadására. A közösség tagjai távlatosan a sikertörténetekhez szoktak hozzá, s félő, reflexszerűen most is az vezérli őket, hogy sikert hoz az újabb kapunyitás. Akadnak persze aggódók, akik rendre rávilágítanak, hogy az EU történetében most először nem ad annyi támogatást az új tagoknak, mint amennyi az európai integráció hagyományai alapján járna. Valamiféle bűvésztrükkel hat belépőre szánt keretet oszt el tíz felé, s a feltételeken leghamarabb a 2007-től kezdődő új költségvetési időszakban változtathat.

A kohézió szintjén most mindenesetre 14 milliárd euró képében feltűnt a reménysugár, hogy felismerte az unió a veszélyt, ami egyúttal a korábbi szűkmarkúság és szűklátókörűség következménye is. (KoM)