Ha minden igaz, hamarosan nem lesznek óriási élelmiszer-akciók a hipermarketekben: ugyanis törvényileg tiltatik meg az élelmiszerek beszerzési ár alatti értékesítése. Szép is az, amikor az állam védeni igyekszik a (vélelmezett) védendőket! De kik is képezik azokat? Ki és mi ellen kell őket megvédeni?
A védendők közé tartoznak a hazai kis- és ritkábban a középkereskedők, akik a nagy láncok megjelenése óta sérelmezik az árversenyt, amiben - mint mondják - csak alulmaradni tudnak, közismert tőkehiányuk miatt. Igaz, sokan közülük - lokális helyzetüket kihasználva (közel s távol nincs más bolt) - esetenként 30-40 százalékos árréssel értékesítik az élelmiszereket. No persze, az eltérés felfele értendő. Azaz drágábban adják a portékát, mert a kereslet azt lehetővé teszi. Értsd: piaci viszonyok uralkodnak.
Akik ellen a védendőket meg kell védeni, azok a nagyobb, tőkeerős áruházak, hipermarketek, kereskedelmi láncok, amelyek sorozatos akcióikon 30-40 (sőt több) százalékos árréssel értékesítik az élelmiszereket. No persze, az eltérés lefele értendő. Azaz olcsó(bba)n kínálják a portékát (esetenként valóban a beszerzési ár alatt), mert még így is megéri nekik. Értsd: piaci viszonyok uralkodnak.
A mérleg két serpenyőjébe alapvetően e fenti két tétel kerül. Melléjük lehet még pakolni egyet-kettőt. A védendőkhöz például azoknak a kicsiben termelő vállalkozásoknak az érdekét, amelyek a nagy láncok saját márkás termékeihez biztosítják az árut. A másik serpenyőbe kerülhetnek például az alacsony árakat preferáló fogyasztók érdekei. Politikai ítélet (netán lobbierő?) kérdése, melyik nyom majd többet a latban.
S politikai ítélet (netán lobbierő?) kérdése, hogy az állam mennyire kész és képes eljátszani a mérleg nyelvét: melyik serpenyő lefelé, illetve felfelé irányuló mozgását segíti elő erővel? Erővel, hiszen ezt jelenti egy ilyen adminisztratív korlátozás alkalmazása.
E tiltás bevezetése azonban további folyamatokat is indukál: emelkedhetnek ugyanis az árak, aminek következtében felgyorsulhat az infláció, csökkenhet a fizetőképes kereslet, s ennek végső soron az egész gazdaság, annak összes szereplője vallhatja kárát. Köztük a most védendők is. S akkor mivel védik majd meg őket?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.