Mostanában minden volt, maradt és leendő elnök erősebb, ütőképesebb és gyarapodó taglétszámú pártról mereng. A mögöttünk hagyott hét végén legalább ketten nyilatkoztak effélét.
Például Kuncze Gábor, akit a szabad demokraták állítólag a vártnál kevésbé heves lelkesedéssel választottak újra első emberré. Miután a régi-új prezident több mint háromszor annyi voksot kapott a tisztújító kongresszuson, mint a nekirontó Bauer Tamás, a fenti megközelítéssel nem feltétlenül értünk egyet. (Ennyi támogató felsorakozott volna Dávid Ibolya MDF-vezető bármelyik ellenfele mellett is.) A kihívó egy lendülettel kimaradt a párt ügyvivői testületéből (üt) is - igaz, Fodor Gábor, az oppozíció tényleges frontembere a legnépszerűbb "vidékiként" simán bekerült -, ami derűsen mutatja a Kuncze-Magyar-Pető-féle vonallal szemben pedálozók valós súlyát. Elnökék tehát próbálkozhatnak tovább az építkezéssel és a népszerűség-növeléssel a megszokott módokon. Egyvalami azonban biztos: Kuncze Gábor hiába reméli, hiába is mondja, hogy a tisztújítással véget érhetnek a belülre kívánkozó, ám kívül - értsd: a médiában - zajló viták.
Nem kalkulálhat rivális közreműködésével az újbóli pártelnökké emelkedésre készülő Orbán Viktor. Az exkormányfő az általa megálmodott forgatókönyv szerint pénteken bejelentette: visszatér az élre, amennyiben a derék párt vállalja, hogy ezentúl minden másként lesz. Választásiból "európai típusú néppárt", több tízezernyi, a polgári körökből és bárhonnan érkező lelkes, munkára, mozgósításra, mozgósulásra kész taggal. Ez a jobboldal örökös miniszterelnökének víziója. Uniópártról egyelőre nincs szó, de nem is kell hogy legyen. Az erőfeszítések fölöslegesek. Ha minden az orbáni tervek szerint alakul, a tömegvonzás néhány éven belül elvégzi a politikai pólus egységesítésével összefüggő feladatokat.
Hogy valóban így történik, arra ma még senkinek sem érdemes mérget vennie. Ám az látszik, hogy a személyes okokból ellenérdekelt Fidesz-prominensek - legfölül és lejjebb, a megyei szervezetek mindenekelőtt érintett vezetőinek szintjén - egyike sem tiltakozik vehemensen. Kifogásaik kérlelhetetlen kifejtésére persze majd a májusi kongresszus adna lehetőséget. Mégis úgy véljük: látványos belharcokra indokolatlan számítanunk a Fideszben. (GA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.