A Magyar Szocialista Párt tisztújító kongresszusán az általában vártnál kevesebb tiszt újult meg. Nemcsak a párt ellenfél nélkül vitézkedő elnöke és elnökhelyettese maradhatott a helyén - az alelnökaspiránsoknak sem volt nehéz dolguk -, az országos választmány (ov) első embere is megőrizte pozícióját. Jánosi György diadala meglepetés is, meg nem is. A gyermekminiszter egyszer már felborította a vélt papírformát, amikor - legutóbb - nagy csatában leteperte az akkori ov-elnök Földes Györgyöt. Ezúttal nem kényszerült embert próbáló erőfeszítésekre. Kihívója, Botka László meg sem tudta közelíteni őt. Az ifjú szegedi polgármester az esemény legnagyobb vesztese. Kiderült, taktikából van még hová okosodnia. Bukása után kezdheti elölről, ha bírja.
A legfontosabb győztes Hiller István újdonsült alelnök, aki a miniszterelnökhöz és annak főtanácsadójához hasonló választékossággal képes elemezni a szimbolikus politika fontosságát és árnyalni a baloldali víziót. Kérdés, hogy ebbéli tehetsége párosul-e szervezői és stratégai adottságokkal, és ha igen, az mihez lesz elegendő. Igaz, az MSZP jövőjét, jövőbeni vezetőjét illetően messzire mutató információkkal nem kedveskedett ez a kongresszus. Láttunk érdekes arcokat, hallottunk fontos mondatokat, de ma még fogalmunk sincs, hogy az előretört (Hiller István, Kiss Péter), a topon maradt (Szili Katalin), az átmenetileg kissé meghúzódó (Juhász Ferenc, Lendvai Ildikó), vagy a szorgalmasan várakozó (Gyurcsány Ferenc) prominenseknek sikerülhet-e nagyobb lendületet venniük a következő másfél esztendőben.
Eközben a Fidesz elnöksége a tervekkel szemben nem véglegesítette a párt új alapszabály-tervezetét, így nem is tárgyalhatott arról az országos választmány. De ha már összehívták a testületet, Orbán Viktor megragadta az alkalmat, hogy alakítson a radikálisan háborúellenes Fidesz-retorikán. Egyúttal úgy viselkedett, mint egy árnyékkormányfő: exfőkülügyérét a külpolitikai helyzet elemzésére, volt gazdasági miniszterét felzárkóztató programok készítésére biztatta.
A felkészülés tehát folytatódik az egyik és a másik oldalon is, és előbb-utóbb meggyőző méreteket ölt. Innen nézvést érdekes, hogy a néppártosodás útját üdvözítőnek tartó két nagy alakulat közül melyik és miben vághat vetélytársa elé. (GA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.