A jelek szerint nem gyorsan ellobbanó szalmaláng volt az a gyűjtői, befektetői lelkesedés, amely a múlt év végén minden korábbinál látványosabb eredményekhez vezetett a hazai műkincspiacon. Az évzáró aukciókon öszszesen majdnem 1,1 milliárd forintos forgalmat realizált a két vezető cég, az elmúlt hét végén tartott tavaszi árveréseken pedig ez az érték már elérte az 1,3 milliárdot. A sikeres évkezdés leglátványosabb jele az, hogy Munkácsy Mihály valóban muzeális jelentőségű festményéért, A baba látogatóiért a decemberben felállított aukciós rekord több mint másfélszeresét - 160 (a jutalékokkal együtt közel 200) millió forintot - fizette ki egy magyar magángyűjtő. Ez már megközelíti azt a nagyságrendet, amelyen a nemzetközi piacon a dollármilliókat, -tízmilliókat "érő" impresszionista és modern nagymesterek alá sorolt, erős középkategóriás 19. századi festők képei gazdát cserélnek.
Érdemes azonban arra is odafigyelni, hogy nem csak a csúcson történt változás: a legdrágábban leütött festmények aktuális listájának első tíz helyezettje közül nem kevesebb mint öt a hét végén került fel a "dicsőségtáblára". Ez - az összforgalom bővülésével együtt - arra mutat, hogy stabil kereslet tapasztalható a nívós műalkotások iránt, nem csupán egy fehér holló ritkaságú darab tudja lázba hozni a gyűjtőket.
Úgy látszik, a piac képes "felnőni" a remek kínálathoz, a fő kérdés tehát az, tartható lesz-e az árveréseken megjelenő anyag színvonala. A rekorder Munkácsy-kép - a festő egy másik, 28 millióért leütött olajvázlatával együtt - a Vida-örökösöknek tavaly visszaszolgáltatott, azelőtt évtizedekig a Nemzeti Galériában őrzött kollekcióba tartozott, ilyen eset pedig nem mindennap fordul elő a műkincspiacon. Mégis okkal feltételezhetjük, hogy ezután is akadnak majd olyan gyűjtemények, amelyek egyes vezető darabjai különböző okok miatt a piacra kerülnek. A derűlátás már csak azért is megalapozottnak tűnik, mert a visszaszolgáltatott négy Munkácsy-vászon közül kettő még az örökösöknél lapul, és előbb-utóbb ezek is eladósorba kerülhetnek. Márpedig ez biztosítaná az újabb szenzációt, hiszen a képek egyike nem más, mint a szakértők által A baba látogatóival legalábbis egy súlycsoportba sorolt Poros út című alkotás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.