Irak után Irán?

Még ki sem hűltek a Biztonsági Tanács üléstermének székei azután, hogy a tagok megszavazták az USA-nak a szinte korlátlan iraki felhatalmazást biztosító határozatot, s Washington máris bejelentette, hogy felfüggeszti Irán képviselőivel rendszeres időközökben folytatott genfi eszmecseréit. Egyidejűleg híre ment, hogy a Fehér Házban holnap stratégiai megbeszélést tartanak az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben követendő politikáról. A The Washington Post úgy tudja, a Pentagon támogatást szorgalmaz egy olyan iráni népi felkeléshez, amely megbuktathatná a teheráni kormányt.

A hivatalos Amerikának csípi a szemét az iráni nukleáris program, meg van győződve róla, hogy atomfegyverkezés céljait szolgálja. Azt is biztosra veszi, hogy jelentős Al-Kaida-erők találtak menedékre az iszlám köztársaságban, amire bizonyítékot vél a május 12-i rijádi öngyilkos merényletekben; mélységesen rossz néven veszi az Irakkal kapcsolatos különutas iráni politikát, amely nemcsak a hadműveletet ellenezte - megtörtént ez mással is -, hanem a zavarosban saját befolyását is erősíteni próbálná.

Az ajatollahok hatalmával végezni keményebb diónak bizonyulhat, mint Szaddámmal leszámolni, de éppen a múlt csütörtöki BT-határozat mutatja, hogy az Egyesült Államok számára mostanában nincs lehetetlen. Az iraki amerikai adminisztráció határidő nélkül rendezkedhet be, az ENSZ hozzájut az arcmentő "fontos", segítő szerepkörhöz, a háború okaként megjelölt tömegpusztító fegyverekről hang sem esik, a felkutatásukra hivatott ellenőrök visszatérése a távoli jövő kérdése lett, az olajexport viszont két héten belül megkezdődhet. A középhatalmakká lenézett egykori nagyhatalmak nyilván nem semmi ellenében adták föl korábbi magatartásukat. Az egyik ok kétségtelenül anyagi ígéret, de kell másnak is lennie. Egyes jelek szerint Párizs például szabad kezet kapott Afrikában. De mi jutott Moszkvának és Pekingnek? (SzH)