Amióta elvégezte az egyetemet, Bíró Péter a marketingnek szentelte életét. Mint mondja: annak ellenére, hogy a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatójaként vonzónak tartotta választott szakját, a külkereskedelmi pályát, végül mégis a marketing mellett döntött. Igaz, ebben éppen Kandikó József, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) múlt héten leköszönő alapító-elnöke játszott nagy szerepet. Ő csábította Bíró Pétert az intézmény pécsi kihelyezett tagozatához oktatónak. Bíró Péter jelen volt az 1990-ben alapított MMSZ indulásakor is, amelynek immár negyedik éve elfoglalt alelnöki székéből emelkedett a vezetői pozícióba.
A szakember szerint a legfontosabb kérdés, amellyel az új vezetésnek szembe kell nézni, az a világgazdaságban az utóbbi években bekövetkezett jelentős változás: a tőzsdei árfolyam mint mérőeszköz eluralkodása, valamint a világgazdasági recesszió miatt a rövid távú profitorientáltság révén a pénzügyi szemlélet uralkodott el, így a kockázati tőkebefektetők és a pénzügyi befektetők kerültek meghatározó szerepbe. A hoszszú távú és tartós kiszolgálásukat hirdető marketinges szemlélet alárendelődött. Döntően ez okozza, hogy ma a marketingszakma presztízse már nem olyan, mint öt évvel ezelőtt volt - véli a szakember.
Az új elnök mindenesetre nem hiszi, hogy ez tartósan így maradhat. Bíró Péter szerint "bár a marketing nem minden, de minden marketing". Mint mondja: egy "új gazdaság" van kialakulóban, amelynek hajtóereje az infokommunikációs technológia. Ezekre pedig nem a pénzügyesek, hanem a marketingszakemberek tudnak majd jól reagálni. Igaz, a változásokra való gyors reagáláshoz a pénzügyesektől kell pénzt kapniuk - ezért lesz fontos, hogy a marketingesek jobban tudjanak "pénzügyül" - vallja.
A szövetségnek szerinte katalizátornak kell lennie, az új elnökségnek pedig a szövetséget kell megmozgatnia. Képviselni kell a marketingszakmát, hirdetni a marketingszemléletet, konferenciákat, workshopokat, vitaesteket, szakmai találkozókat szervezni. A gazdaság alakítóival, a kormányzati szervekkel és az üzleti szféra szereplőivel is rendszeres párbeszédre van szükség. Ehhez a stratégiához új - a korábbinál aktívabb - kommunikáció is párosul, amellyel számos jelenséget, rendelkezést szóvá kívánnak tenni. Bíró Péter szerint fontos lenne az is, hogy a szövetség szakértőit többször kérjék fel vita- és konzultációs partnernek.
A marketing makroszinten is vizsgálni tudja a szükségletek alapján kialakítható fejlesztési irányokat. Az a szakember véleménye, hogy nagy lehetőséget szalasztott el az ország azzal, hogy elfelejtődött a borászat hazai marketingje, s mindenki csak az exportra koncentrált. Úgy véli, a söripar után most majd a külföldi borászatok fogják ellehetetleníteni a hazai borászatot, amely miatt saját piacon veszíthet meccset Magyarország. Marketingszemlélettel ebben az esetben is egyértelműen bizonyítható a tennivaló, talán hangosabban kell szólni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.