Agrárfrontok alku után
Gyaníthatóan még az Európai Unió sem ismert saját magára, olyan hirtelen állapodtak meg a mezőgazdasági miniszterek a közös agrárpolitika reformjáról. Holott a döntés logikus és - inkább utóbb, mint előbb - várható is volt: a régi, immár 45 éves közösségi rendszer fölött valóban eljárt az idő. Az unió már jó ideje képtelen volt előrelépni a korszerűsödés útján, jelentős részben a rendkívül költséges, túltermelésre ösztönző, avítt agrármechanizmus következtében, amelyet ráadásul protekcionizmusa miatt is súlyos vádakkal illettek a nemzetközi kereskedelem résztvevői.
Az Európai Bizottság illetékes biztosa, Franz Fischler, aki "kiverekedte" a kompromisszumot, egyenesen új korszak kezdetéről beszél. Azt vetíti előre, hogy a farmerek, a fogyasztók, a fejlődő országok, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagjai jól járnak az új rendszerrel. S hozzá hasonlóan sokan lelkendeztek a hír hallatán.
Ám nem az EU közös agrárpolitikájáról volna szó, ha nem lennének elégedetlenek. Természetesen zúgolódnak a gazdák, az érdekvédelmi szervezetek, kormánypártok és az ellenzék képviselői, a környezetvédők. Dohognak a franciák, a németek, Belgiumban a flamandok és a vallonok, s nem titkolják fenntartásaikat a jövőre csatlakozó országok, köztük hazánk szakértői sem. A fő vetélytárs Egyesült Államok elemzői pedig váltig állítják, hogy a franciák ellenállása miatt a lényeg alig változott: az EU csak "barkácsolt" egy kicsit közös agrárpolitikáján, ekként aligha születhet megállapodás ősszel a WTO keretében az áruk és szolgáltatások cseréjének liberalizálásáról.
A mostani agrárkinyilatkoztatások már-már kezdenek emlékeztetni az euró esetére; akkoriban több rosszat mondtak a születő egységes valutára, mint jót, s lám, közös (siker)pénz lett belőle. Az igazság most is valahol a két "front" között rejlik. Ha lesz WTO-megállapodás, ha nem. (KoM)
