6:3, azaz érvek és ellenérvek az otthonteremtésben

n Az előzmények és ígéretek ismeretében mindenképp váratlan és drámai intézkedésről van szó, hiszen Csabai Lászlóné kormánymegbízott 6 héttel a drasztikus lépés előtt a Népszabadságban a következőket állította: "Vége a meglepetések korának. A lakástámogatási rendszer ezentúl kiszámítható és tervezhető lesz. A kormány nem szigorítja tovább a lakáshitel támogatási rendszerét." 41 nap, s megfordult a világ. Nézzünk egy kicsit a dolgok mögé, vizsgáljuk meg, hogy milyen érvek és ellenérvek csapnak össze a december 10-i kormányzati döntésnél.

Lássuk először a kormányzati döntés mellett szóló érveket. Először is ilyen a megtakarítások szintjének csökkenése, amely nem fedezi így a vállalati szférának a gazdasági növekedés emelkedésével (amelyben még csak reménykedhetünk) egyre bővülő hiteligényét. A lakosság növekvő hitelfelvétele ennek ellenében hat, s így külső forrás igénybevétele válik indokolttá. Ennek ugyan ellentmond az a tény, hogy a lakosság adóssága a GDP-nek még mindig csak 15 százaléka, míg a fejlett országokban ennek sokszorosa. A másik figyelemre méltó tény az, hogy Medgyessy a lakosságot hitelektől óvó felhívása hiteltelen akkor, amikor másfél év alatt közel harmadával, mintegy 2600 milliárd forinttal nőtt az ország adósságállománya.

A másik indok a folyó fizetési mérlegünk hiányának drasztikus növekedése, ami mögött - legalábbis a kormányzati érvelés szerint - az építőipari növekedés fokozott importigénye áll. Ezzel kapcsolatosan legalább négy ellenérv sorolható fel. Egyrészről a külső egyensúlyhiány talán legfontosabb oka a turizmus szeptember 11-ét követően törvényszerű viszszaesése a bevételi oldalon, helyette s emellett visszaesett a működő tőke beáramlása is, amelynek mostanáig a folyó fizetési mérleg hiánya finanszírozásában döntő szerepe volt. Szintén fontos háttérfolyamat

a meginduló beruházásokhoz szükséges gépbeszerzések miatt fokozódó importnövekedés. A negyedik lényeges szempont, hogy a 2002. évben (amikor az építőipar növekedése 20 százalékos volt) sokkal kisebb külső egyensúlyhiány volt, mint az idén lesz, amikor az építőipar stagnál, esetleg kicsit visszaesik.

A harmadik fontos, talán a legerősebb érv a nemzetközi pénzügyi befektetők, illetve spekulánsok megrendült bizalmának helyreállítása. A kialakult helyzetben kétségtelenül óriási nyomás nehezedett a kormányra, hogy változtasson valamit a fiskális politikáján. Ennek az indoknak volt talán a legnyomósabb ereje a kormányzati döntésnél. Azonban nem árt tudni, hogy a lépésnek a 2004-es költségvetési kihatása a kiadási oldalon a kormányzati számítások szerint is csupán 5-10 milliárdos, 2005-ben pedig 25 milliárdos. Ráadásul az elemzések azt mutatják (legutóbb a GKI tanulmánya ezt igazolta), hogy az otthonteremtési támogatások "megtermelik" a maguk bevételét áfából, szja-ból, társasági adóból, ki nem fizetett munkanélküli-segélyből és a multiplikatív folyamatokból.

Egy dologról azonban nem feledkezhetünk el. Nevezetesen arról, hogy a polgári, otthonteremtési modell a jövőjét nézve arra épült, hogy az infláció s ezzel párhuzamosan a kamatok folyamatosan csökkennek - mint ahogy 2002-ig csökkentek is -, s így a kamattámogatás központi finanszírozása évről évre csökken, a teher a költségvetésen könynyebbé válik. A rendszer "kinövi magát", s 3-4 százalékos infláció és mintegy 6-8 százalékos hitelkamatok mellett a költségvetési részvétel már nem lesz nagyságrendileg sem egyenértékű azzal, amely a múltban, illetve a sajnos elszabadult jelenben kialakult.

Nézzük ezek után azt a hat érvet, amely a polgári otthonteremtés fennmaradása, illetve továbbfejlesztése mellett szól. A legfontosabb probléma a hirtelen és a korábbi ígéretekkel homlokegyenest szemben álló döntés, amely teljesen tönkreteszi a biztonság, a kiszámíthatóság érzetét. Minden érintett - a családok, a gazdaság különböző szereplői - a sokéves, esetenként évtizedes terveik halomra dőlnek a kormánydöntés következtében.

A második a rendszerváltás óta bántóan hiányzó jelenség, nevezetesen a társadalmi mobilitás felpörgése, megerősödése. Ebben a kérdésben az elmúlt bő évtized szempontjából a legfontosabb döntés volt a használt lakások kamattámogatási kedvezményének bevezetése. Ezzel a változtatással a szocialista kormány egy hosszú távú folyamatot tör derékba.

Az építőipar - különösen az uniós csatlakozásokat megelőzően - az egyik legnagyobb vesztese lesz a kamattámogatás csökkentésének. Jelentősen visszaesik a kereslet a lakáspiacon, amely viszszahat rájuk. Az unió előtt elemi érdeke lenne a gazdaságpolitikának, hogy az építőiparunk a csatlakozást követően legalább a hazai piacon versenyképes legyen, s esetleg a környező országokban is terjeszkedjen.

A negyedik vonzó hatása a polgári otthonteremtésnek a gazdasági növekedést fokozó hatása. Korábbi kutatások bizonyították, hogy tízezer többlet új lakás hozzávetőlegesen 1 százalékos többletnövekedést generál. A lakásépítések pedig a legjobban segítik a multiplikatív folyamatok révén a magyar gazdaságot.

A lakásépítések növekedése a gazdasági növekedés mellett a jelentősen hat a munkahelyteremtésre is. Megint csak tízezer többlet új lakás nyomán a munkahelyteremtő hatás 54 ezer új munkahellyel egyenértékű. Ráadásul a létesülő új munkahelyek zöme szakképzetlen munkavállalókat jelent, ami megváltás ebben a körben.

A lakosság hitelállománya bizonyos szempontból probléma, azonban sok szempontból előny is. Előny például a szürkegazdaság visszaszorítása szempontjából, s a gazdaság érdekéből is. Hiszen ezt az óriási ingatlan-jelzálogfedezetet kihasználatlanul hagyni egy modern gazdaságban - luxusnak tűnik.

Mérleget a leírt érvek és ellenérvek után mindenki maga vonhat. Az idő majd meghozza a maga tanulságait. Most még azonban vissza lehet lépni egy rossz döntésből, akár vállalva a presztízsveszteséget is.