n Tagadhatatlanul jól sikerült Draskovics Tibor bemutatkozása. A forint erősödött, a miniszterelnök megnyugodott, és a "takarékossági vonalnak" hála még az átlagember is öszszeállíthatta a maga 13 pontos megszorító csomagját. Talán már az általános iskolában is abból íratnak dolgozatot, hány képviselőt kell szélnek ereszteni, és mennyi kormányzati Audit cseréljenek Skodára ahhoz, hogy 120 milliárddal kevesebb legyen a kiadás.

Az elmúlt hetekben még a focinál is több szakértője akadt a költségvetésnek. Jól jellemzi hazai állapotainkat, hogy a tavalyi deficitet, a pazarló államháztartás ostorozását a tökélyig fejlesztők, valamint a bejelentett megszorítást újólag üdvözlők között egy sem akadt, aki az új miniszter bemutatkozása óta eltelt tíz napban feltette volna a kérdést: "Pénzügyminiszter úr, komolyan gondolja?" Pedig csak arasznyival kellene tovább lépni a felületesség tagadhatatlanul kényelmes állapotából ahhoz, hogy a miniszter nagyszabású terveit fogadó örömujjongás cinikus mosollyá válhasson. Sajnálom, hogy nekem maradt a szerep, de ki kell ábrándítsam a kedves olvasót: Draskovics Tibor egyáltalán nem szakított a tavalyi költségvetés kapcsán is megtapasztalt magas hiány politikájával, noha a piac ezt hallotta ki a beszédből, mert ezt szerette volna kihallani.

Az új miniszter nem tett mást, mint felolvasta az idei költségvetésben szereplő számokat. Nézzünk szembe azzal - ecsetelte -, hogy a 3,8 százalék helyett 4,6 százalék lesz a hiány. Hogy pontosan milyen hiány, azt nem kötötte a nyilvánoság orrára. Annak, aki egy cseppet is ismeri az idei költségvetést, tudnia kell, hogy a 2004-es egyenlegről egymással párhuzamosan két deficitmutató is létezik. Az uniónak megküldött, eredményszemléletű deficit 3,8 százalékra volt beállítva, a pénzforgalmi szemléletű hiány pedig már eredetileg is a GDP 4,6 százaléka lett volna.

Vagyis kétféleképpen érthető a kijelölt miniszter dodonai megfogalmazása. Egyrészt úgy, hogy tartja magát az elődje által megalkotott idei költségvetéshez, a pénzforgalmi egyenlegben továbbra is ragaszkodik a 4,6 százalékos értékhez. Ezt pedig úgy éri el, hogy 155 milliárd forintot elvon a kiadási oldalról. Ha Draskovics erre gondolt volna, akkor nem kellett volna feladnia a 3,8 százalékos (uniós) deficitet, már csak azért sem, mert korábban még a miniszterelnök is határozott volt: nem enged a 3,8-ből.

Van egy másik értelmezése is az idézett mondatnak - és a piaci szereplők többsége is így vette: a 3,8 százalékos deficitet fel kell adni, helyette 4,6 teljesül. Ekkor illett volna - legalább az önmagukat szakértőknek nevezőknek - a pénzforgalmi hiányt is hasonlóképpen korrigálni, 4,6 százalékról 5,4 százalékra emelni. Tudva, hogy a decemberben 5,6 százalékig kúszó 2003-as deficit egy kisebbfajta árfolyamválságot és erős bizalomvesztést okozott, kétlem, hogy bárki is végiggondolta, milyen következménye lenne annak, ha ezzel a szándékkal áll a nyilvánosság elé az új pénzügyminiszter. Mert ekkor akár azt is mondhatta volna: "Uraim, sajnálattal tapasztalom, hogy a 2003-ban teljesült 5,6 százalékos deficit miatt válságban van a kormány hitelessége. Ennek ellenére engedjék meg, hogy bejelentsem: jövőre is hasonló nagyságú deficittel kell megbékélniük, de azt mindenesetre jobban fogjuk kommunikálni."

Látható, milyen nehéz helyzetet oldott meg Draskovics, amikor először állt a sajtó elé. Egyszerűen nem volt esélye arra, hogy szakmailag korrekten nyilatkozzék, ennek ellenére sikerült meggyőznie a közvéleményt: lesz változás.

Neki gratulálok, mi pedig megérdemeljük.