n Egy ország - két rendszer, mondogatták Kínában. A különleges övezet ötlete révén a kínai vezetés úgy próbált meg részesülni a kapitalizmus áldásaiból, hogy másutt közben fenntartotta a tervgazdaságot. Különleges övezetek jöttek létre Lengyelországban is, ahol a rugalmasabb szabályozással fel akarták gyorsítani a kilencvenes években a tőkebeáramlást. Vagy a két Korea határán is van egy kijelölt zóna, ahol déli beruházók tüsténkednek.

A német újraegyesítés idején nyilván nem jött volna váratlanul a hír, most annál inkább, hogy a keletnémet újjáépítéssel foglalkozó miniszteriális bizottság különleges övezetek létesítését javasolja a volt NDK területén. A kilencvenes évek elején még a legtöbben azt várták, hogy 10 év alatt teljesen eltűnik a különbség a két országrész között. Nyilván a különféle jogcímeken a volt NDK-ba öntött 1000 milliárdnyi euró azért nem maradt nyomtalanul. A nyugdíjasok ellepik a déli üdülőhelyeket, a jó autópályákon elegáns autók suhannak. Azt viszont csak kevesen gondolhatták, hogy a több száz milliárd eurós beruházási pénz sem lesz elegendő a munkanélküliség felszívására. Márpedig nyíltan vagy rejtetten minden negyedik munkaképes korú keletnémetnek nincs állása, és ha teheti, menekül át Nyugatra. Az állami pénzeket, segélyeket rosszul használták fel.

Az összehasonlítás sántít, de nem lehet nem megemlíteni, hogy Magyarországra 30 milliárd eurónyi működő tőke érkezett.

Most, a von Dohnanyi volt hamburgi polgármester vezette bizottság azt ajánlja a keletnémet területek fejlesztésében illetékes Stolpe miniszternek, emeljenek ki egyes keletnémet területeket, ahol kedvezmények mézesmadzagjával ösztönöznék a cégeket, maradjanak Németországban. A javaslatokat követő heves vitából kiderül, mást-mást értenek a kedvezményeken. Van, aki támogatásokat pumpálna e zónákba, mások inkább a környezetvédelmi, elbocsátási, építésügyi szabályokat lazítanák, van, aki olcsó munkabérű övezeteknek képzeli e hagyományos struktúrákból kilógó, még meg sem született régiókat. Mások felvetik, hogy tulajdonképpen Németország nyugati felében is létre kellene hozni különleges övezeteket, hiszen a volt NDK, ha jobb feltételeket kínál, elcsábítja a tőkét Nyugatról, ahol ezt igencsak nem néznék jó szemmel.

A külső szemlélő számára az a benyomás, hogy a külön szabályozás inkább összekuszálná a helyzetet, mintsem tisztázná. Feszültséget teremtene a benn lévők és a kívül maradottak között, olyan vállalati mozgásokat ösztönözhetne, amelyek nem felelnek meg a piacgazdasági logikának. Még az is megtörténhetne, hogy sorra alakulnának a fantomcégek a szabályozás adta lehetőségek kiaknázására. Lehet persze, hogy szigorú lenne a szabályozás és sok az ellenőr. A szabályokat, az ellenőröket ki lehet játszani, ráadásul a bürokrácia sok pénzbe kerül. Az sem világos, hogyan lehetne összeegyeztetni a külön szabályozást az uniós rendelkezésekkel. Az NDK állami bankjának hajdani alelnöke, a bizottság tagja nem kevesebbet javasol mint azt, hogy a különleges övezetekben töröljék el az áfát, amit Brüsszel aligha engedélyezne.

Azok, akik külön szabályozást javasolnak, akarva-akaratlan a reformok elodázását szolgálják. Németországban régóta folyik ugyanis a vita az adók csökkentéséről, a munkaügyi szabályok rugalmassá tételéről, általában arról, hogy a játékszabályokat - a versenyképességet javítandó - hozzáigazítják a megváltozott feltételekhez. Persze a sencseni példa nyomán most egész Kínában kapitalizmus épül. Meglehet, a különleges gazdasági övezetek "rugalmasítását" majd az egész német gazdaság átalakítása fogja követni.