Az energia jövője az iraki háború után

Egy alapüzenet máris világossá vált: a jelenlegi energiaellátási elvek kockázatosak, és meg kell változtatni azokat. Energiaügyben van két fejlemény, amelyek a gazdasági és geopolitikai jövőnket még évtizedekre meg fogják szabni.

Az első az, hogy a függőség a közel-keleti olajtól egyre kockázatosabb. Senki sem tudja, valójában mekkora készletek maradtak, és azok kitermelése mibe kerül. A globális olajtermelés csúcsát azonban valamikor a következő negyedszázadban, vagy talán már a következő években el fogjuk érni. Eközben a világ energiakereslete ugrásszerűen növekedni fog, amint Kína, India, Brazília és más országok gazdasága növekszik. A Közel-Kelet amúgy is töréspontra jutott. Képzeljük el, mi lenne, ha a térség olajáért folytatott verseny kiéleződne Amerika, Európa, Kína, India, Japán, valamint a többiek között.

A másik fejlemény abban áll, hogy modern energiarendszerünk destabilizálja a globális éghajlatot. Az olaj és más fosszilis fűtőanyagok (szén és földgáz) hosszú távú változásokat okoznak a globális éghajlatban, ennek kockázatát viszont kevesen érzékelik. Ezzel kapcsolatban van három, nagyrészt fel nem ismert probléma.

Először: az éghajlatváltozás olyan fontos körülményeket befolyásol, mint a hőmérséklet, a csapadék és a viharok képződése, emellett módosítja a fizikai környezetet, emelve a tengerek szintjét, átalakítva az óceánok vegyi összetételét. A hatások megjósolhatatlanok, de valószínűleg óriásiak lesznek, akár a gabonatermelésben, a betegségekben, az öntöző- és az ivóvíz költségében, a partvonalak eróziójában és így tovább.

Másodszor: lehet, hogy az éghajlatváltozás nem lesz fokozatos. A klimatikus változások története jól mutatja, mekkora kockázataik vannak a hirtelen és drámai változásoknak, akár néhány évtized lefolyása alatt.

Harmadszor: az emberek rosszul reagálhatnak az ilyen változásokra, mert például a monszun járása, vagy a tengerszint megváltozása - a rákövetkező gazdasági zavarokkal együtt - tömeges politikai nyugtalanságot, menekülthullámot és erőszakos konfliktusokat válthat ki.

Ezek a kihívások - az olajhiány, a Közel-Kelet fokozódó instabilátása és az éghajlatváltozás - világos és egyértelmű gondolkodást követelnek. Néhányan riogatva sürgetik, hogy globális léptékben csökkentsük drasztikusan az energia felhasználását, ez azonban aláásná a világgazdaságot.

Az energiagazdálkodásban még lehet javítani a hatékonyságot, ez azonban nem oldhatja meg sem a hosszú távú olajellátásból, sem az éghajlati változásokból eredő problémákat. Mások a fosszilis fűtőanyagokhoz fűződő szokások feladását és a megújuló energiaforrások vakmerő rohammal való meghódítását ajánlják. Ezek az alternatívák mindazonáltal drágák, és nem tekinthetők a szénhidrogén-hordozók reális helyettesítőjének.

Szerencsénk, hogy hosszú távú és globális léptékű tervezéssel találhatunk magunknak kiutat. Célként a környezeti szempontból biztonságos és elérhető áron beszerezhető energiával való ellátást kellene kitűzni. Ehhez két elképzelés is lenne.

Az egyik az, hogy az olaj fogyása mellett még évszázadokig rendelkezésre állnak olyan foszszilis források, mint a szén, a gáz és a pala. Ezek hasznosításához hatékony és biztonságos technológiákat kellene kifejleszteni. Vannak már vegyi eljárások, amelyek segítségével a szénből benzint lehet előállítani. Ha viszont hidrogén alapú gazdaságra és a járművek üzemanyagcellás meghajtására akarnánk áttérni, a szénből akkor is ki lehet indulni. Ennek hatékonyságáról még vita folyik.

A második elképzelés szerint ellenőrizhetővé kell tenni a tüzelőanyagok elégetésének az éghajlatra kifejtett hatását. Ennek részét képezné, hogy a termelt szén-dioxidot még az erőművekben kivonnák a füstgázokból, és biztonságosan elhelyeznék a földben. A megoldáson már dolgoznak a vezető kutatók.

Az energiával összefüggő jövőnk nem egyetlen eljáráson fog nyugodni, hanem változatos megoldásokon: további olajforrásokat kell feltárni, különösen a Közel-Keleten kívül; javítani kell az energiafelhasználás hatékonyságát; hosszú távú fejlesztés keretében kell igénybe venni a megújuló energiaforrásokat; környezetbarát módon kell felhasználni az alternatív fosszilis anyagokat, például a szenet. A mai haladási iránnyal zsákutcába jutunk, mert nem törődünk a közelgő olajszűkével. Túlságosan függünk a közel-keleti forrásoktól, és figyelmen kívül hagyjuk a fosszilis hordozók éghajlati hatását. A rideg valóság hamar utolér bennünket.

Az alapvető kérdés tehát az: hogyan gondolkodjunk a jövőről? A világ legnagyobb energiafogyasztóinak - az USA-nak, Európának, Kínának, Indiának és Japánnak - egyetértésre kell jutniuk a szén-dioxid-kinyerés és -tárolás technológiájának kifejlesztéséről, és az elérhető árú, alternatív energiával való ellátás megszervezéséről. Bizonyossá kell tennünk, hogy a piaci árak tükrözzék a felhasználás tényleges társadalmi költségeit, hogy a szállítók és a fogyasztók jobban dönthessenek a hatékonyság, az alternatív források és a környezetbarát technológiák kérdésében.