Olajról egy szót se

E most kezdődő júniusi hónap végén az Egyesült Államoknak Irakban át kell adnia a közigazgatási hatalmat a helyi ideiglenes kormánynak, melynek élén - a dolgok múlt heti állása szerint - Ghazi Javer fog állni, egy törzsi vezető és üzletember egy személyben, akit obskurus múltbeli kapcsolatok fűznek állítólag az USA-hoz. A hatalomátadás legalizálására be is terjesztett Washington és London az ENSZ BT-ben egy határozati javaslatot, amely - ugyancsak állítólag - élvezi a többi állandó tag egyetértését és a rotációs képviselők támogatását. George Bush amerikai elnök is megkezdte többrészesre tervezett beszédfolyamát, amelyben hitelt érdemlően kívánja megmagyarázni az Egyesült Államok iraki politikáját - tekintettel részben a hazai választópolgárra, de részben a képlékeny világközvéleményre is.

Bush elvekről és erkölcsről beszél, és kommentátorai - egyetértők és kritikusok egyaránt - ezekben a tartományokban méltatják vagy marasztalják el az egy és negyedéve folyó iraki háborút, ilyen vetületekben tárgyalják a fegyveres erők ott tartásának vagy kivonásának kérdését. Egyetlen tényezőről nem esik szó, a kőolajról. Pedig egyre több jel utal rá, hogy emiatt kellett megszállni Irakot. Indirekt bizonyítékként szolgálhat, hogy az Al-Kaida szemlátomást Szaúd-Arábia destabilizálását tűzte ki célul: a 22 halálos áldozattal járó múlt heti khobari támadással veszélyezteti például a szaúdiaknak és az OPEC-nek azt a pár napos ígéretét, hogy növelik a kitermelést. Szaúd-Arábia, Irak és a környező olajsejkségek "ülnek" az ismert kőolajkészletek mintegy 65 százalékán. Ez 93 évre elegendő, az észak-amerikaiaknak csak hét évre. Megszerezni az uralmat a 93 év fölött, elég sokat megér. (SzH)