A seriff, akit nem kötnek a törvények

Úgy érzem, hogy nem csak aberrált egyének tették azt, ahogy Amerika megsérti az emberi jogokat, a civilizált emberi lét alaptételeit Irakban, Afganisztánban, a Guantanamo-öbölben és mindazokban a szörnyű esetekben, amelyek még csaknem bizonyosan napvilágra fognak kerülni. Mindez a Bush-kormányzat műve, amely hatalomra kerülése óta folyamatosan lábbal tiporja az emberi jogokat és a nemzetközi jogot - beleértve a genfi konvenciót -, és aláássa a demokrácia által nyújtott elemi védelmet.

Az amerikai alelnököt a davosi fórumon megkérdezték, hogy mivel igazolja a Guantanamo-öbölben történteket, ahol vádemelés és jogi védelem nélkül őriznek foglyokat. Dick Cheney megdöbbenésre azt válaszolta, hogy a hadifoglyokra vonatkozó szabályok ebben az esetben nem érvényesek, mert az őrizeteseket Afganisztánban fogták el, ahol azok amerikai katonákat akartak megölni. Az amerikai alelnök szemlátomást képtelen volt felfogni, milyen kiábrándultságot okozott a hallgatóságának. Az ott ülőket nem az a jogértelmezés foglalkoztatta, hogy a genfi konvenció technikailag alkalmazan-dó-e, vagy sem. A jelenlévők az emberi jogok alaptételei miatt aggódtak. A leginkább lesújtva azok voltak, akik nemrég harcolták ki a demokráciát, és tovább küzdenek az emberi jogokért.

A Bush-kormányzat az állampolgárok azon jogát is lábban taposta, amely szerint a lakosság jogosult annak megismerésére, amit a kormány csinál. Elutasította például a kabinet energiapolitikáját kimunkáló munkacsoport tagjainak megnevezését.

Ha egy területen visszaélések történnek, azok gyorsan tovaterjednek. A kormányzat például hetekig igyekezett eltussolni az iraki börtönökben történteket az amerikai lakosság elől, és nyomást gyakorolt a CBS tévétársaságra, a birtokában lévő fényképek visszatartása végett. Az elesett amerikai katonák hazahozataláról készített felvételeket is csak az információszabadságról szóló törvény alapján sikerült hozzáférhetővé tenni.

A konfliktusból az amerikai média sem került ki sértetlenül. Miért tartott vissza a CBS sokáig a nyilvánosság számára fontos információt, holott a képeket már hónapokkal ezelőtt be kellett volna mutatni? Az ügyről az Amnesty International már 2003 júliusában beszámolt Bagdadban. Miközben a jogtalanságokról szóló felvételek Európában és másutt már a címlapokon szerepeltek, az amerikai lapokban - közöttük olyan vezető orgánumokban, mint a The New York Times - valahol eltemetve utaltak rájuk, mert féltek attól, hogy ingerelnék a Bush-kormányzatot.

Az elnököt, Donald Rumsfeld hadügyminisztert és a hadsereget védelmező nyilatkozatokban első helyen áll, hogy milyen nehéz feladattal kell Irakban megbirkózni, emellett utalnak az emberi esendőségre. Az amerikai kormányzati rendszer azonban ennek tudatában van, és védelmet nyújt az ilyen jelenségek ellen. Ha az írott biztosítékok betűje és szelleme szerint jártak volna el, akkor nem is léptünk volna be ebbe a háborúba, legalábbis nem ilyen elszigetelten.

Az elképzelhető, hogy Bushnak nem voltak pontos ismeretei arról, Irak ténylegesen rendelkezett-e tömegpusztító fegyverekkel. A nemzetközi szabályok - amelyeket Amerikának a feltételezés szerint követnie kellene - kimondják, hogy háborút nem szabad egy személynek vagy szűk környezetének megítélése alapján indítani. A világ megítélése az volt, hogy a tömegpusztító fegyverekre vonatkozó bizonyítékok nem állnak rendelkezésre, és a világnak igaza volt. Ha Bush csak az ENSZ-chartában lefektetett demokratikus eljáráshoz ragaszkodik, az iraki trauma nem állhatott volna elő.

Tudjuk, hogy személyek és intézmények hibákat követnek el, ilyen hibák feszültséggel terhes időkben különösen könnyen előfordulhatnak. Ezek ellen azonban megfelelő szabályok és eljárások formájában védelmet kell teremteni, és feszültséggel terhes időkben különösen fontos ezen védelmi rendszabályok tiszteletben tartása. Nyilvánvaló, hogy az iraki és az afgán börtönökben tapasztalt visszaélések ellen nincs ilyen védekezés, a Bush-kormányzat pedig olyan légkört teremtett, amely az ilyen visszaéléseket valószínűbbé, ha nem egyenesen elkerülhetetlenné tette.

Alapjában véve az amerikai demokráciában meglévő egyensúlyi és a kölcsönös ellenőrzési rendszer elromlott. A kongresszusnak és a sajtónak ellenőriznie kellett volna az elnököt. A nemzetközi közösség ezt megpróbálta, sajnos azonban a nemzetközi jog és a kormányzás globális rendszere túl gyenge ahhoz, hogy eltántorítsa a világ legerősebb államának mindenre elszánt elnökét a háború egyedüli elindításától.

Ezek azok az idők, amikor felismerjük, hogy a civilizációnkat milyen gyenge burok védi. A közös értékekről és elvekről szóló nyilatkozatok, az ENSZ-charta, az emberi jogok nyilatkozata és a genfi konvenció mind óriási vívmánynak tekintendő. A lényeg nem az, hogy rendelkeznek-e a törvény erejével, hanem az, hogy útmutatást adnak a civilizált viselkedéshez. A felsoroltak mindegyikét a múlt szörnyű leckéi váltották ki. Hadd reméljük, hogy a mai botrányokból egy megújult elkötelezettség támad a létező eszmények betartására, és azon intézmények megerősítésére, amelyeket az érvényesítésükre hoztunk létre.