Szerepzavar

Tegnap elfogadta a magyar konvergenciaprogramot az Európai Bizottság. Örülhetünk, hiszen nyilvánvalóan ez volt a legkedvezőbb forgatókönyv azok közül, amelyeket az utóbbi napokban felvázoltak a hazai közszereplők. A bizottság még ennél is kegyesebb volt, hiszen mindenkinek megadta, amit kellett. A kormány lobogtathatja a döntésről szóló papirost, az aggódók, ellendrukkerek számára pedig önigazolást jelenthetnek az abban szereplő figyelmeztetések.

Érdemes azonban megfigyelni, hogy miként viselkedtek (viselkednek) az ügyben érintett hazai szereplők, sok büszkélkedésre ugyanis senkinek sincs oka.

A kormány buzgón bizonygatja, hogy nincs szükség kiigazításra (sőt, ilyen terv nem is készül), de mivel ezt senki nem hiszi, csupán annyit ér el, hogy a jó belépő után az új pénzügyminiszter is egyre inkább tétovának, tehetetlennek tűnik. Nem lehet elégedett különösebben ez ügyben nyújtott kommunikációs tevékenységével a jegybank sem. Nehéz ugyanis megmagyarázni, miért érzi a jegybank szükségesnek annak kiszivárogtatását, hogy Brüsszelben nem elégedettek a magyar konvergenciaprogrammal. Mindezt az MNB megspékelte néhány, a költségvetési politikára vonatkozó találó, ámde a jegybanki szerepkörrel semmiképpen sem összeegyeztethető kritikával.

Hasonlóképpen szerepzavarra utal az ellenzék felelőtlen viselkedése, hiszen immár második éve hergeli magát és a társadalmat az "értelmetlen és rosszindulatú" megszorítások hírével, miközben minden magára valamit is adó közgazdász tudja: a legnagyobb probléma éppen az, hogy a szükséges kiigazítás egyre késik. Persze a politika alapvetően kommunikációs tevékenység, így legfeljebb unott és kissé kényszeredett mosollyal nyugtázhatjuk ezt az erőlködést csakúgy, mint az MSZP kommunikációs bravúrját: "Varga Mihály vérszemet kapott a kiszivárogtatott hírinformációktól."