Búcsú egy nemzedéktől
Amikor Thomas Klestilt szombaton elhelyezték a mindenkori osztrák elnökök kriptájában, a gyászoló közönség - tudta vagy sem - nem egyszerűen a háború utáni Ausztria hetedik államfőjétől búcsúzott, hanem egy generáció hovatovább utolsó képviselőjétől - és az általa képviselt magatartásformától.
Attól a nemzedéktől, amely még ha gyerekfejjel is, de már tudatosan élte át a második világháborút, tanulságai a zsigereibe ivódtak, és a politikai hatalom birtokában sem feledkezett meg róluk. E feledésre ítélt tanulságok közül most csak kettő: a háború kerülendő, majdnem minden áron, de a fasiszta-náci típusú diktatúrával nem lehetséges a kompromisszum. A magatartásforma pedig a célok közös kitűzéséből, azok elérésének egyeztetett módjából áll, minden olyan kompromisszumot vállalhatónak tekint, amely magát a célt nem veszélyezteti; jellemzője a megbízhatóság és a bizalom.
Az európai államfők között már csak a francia Jacques Chirac képviseli ezt a nemzedéket. A világ amúgy úgy fest, mint ha azt az állítást kellene igazolnia, hogy mindenki a maga kárán tanul. Most éppen az iraki háború kirobbantásának körülményei szolgálnak tanulságul. Az USA-ban szenátusi, Nagy-Britanniában pedig független vizsgálóbizottság vesézte ki a megidézett tanúk segítségével a hírszerzés alkalmasságát, jelentései fogyasztóinak felkészültségét annak elbírálására, hogy akkor most voltak-e Irakban tömegpusztító fegyverek, ápolt-e Szaddám Huszein gyöngéd kapcsolatokat nemzetközi terroristákkal. És hiába esik a bizottságok következtetése egybe azzal, amit az elfogulatlan szemlélő eddig is tudott (kétszeres nem), Bush elnök és Blair kormányfő önmagának is kárt okozva mégis ragaszkodik a saját verziójához. (SzH)
