Tervek és lehetőségek a Kaszpi-tengernél

Mohammed Hatami iráni elnök néhány nap múlva esedékes azerbajdzsáni látogatása egyértelműen jelzi, hogy az eltérő problémákkal küzdő országokban már megkezdődött a harc az egész régió feletti befolyásért. Ebben a küzdelemben a mesés olajkincscsel rendelkező Azerbajdzsánnak - és vele Törökországnak, a mögötte álló NATO-val - nem olyan jók a pozíciói, mint vélhetnénk. Az örmények ellen 1915-ben elkövetett török népirtás mindkét fél számára máig feldolgozatlan lélektani-politikai terhe ellenére Ankara és Jereván nemrég megnyitotta idáig hét lakatra zárt határát. Ennek máris érzékelhető gazdasági haszna leértékelte a Szovjetunió felbomlása után Törökország számára oly ígéretesnek látszó azeri kapcsolatot.

Teherán egyetlen alkalmat sem szalaszt el, hogy borsot törjön az Azerbajdzsánt évtizedekig vaskézzel irányító Hejdar Alijev halála után államfővé avanzsált fia, Ilhan orra alá. Tavaly egyebek mellett azzal, hogy a 340 kilométeres közös határ mentén tartották meg Irán történelmének legnagyobb hadgyakorlatát. Teherán így figyelmeztette a Bécsben élő playboyból egy csapásra hazája első számú vezetőjévé lett ifjabb Alijevet, hogy jó lesz lazítani a Washingtonnal kötött stratégiai szövetségen, amelyet amerikai részről főleg "az évszázad üzleteként" emlegetett olajkitermelési szerződésre építenek.

Ilhan Alijev - aki éppen a napokban írta alá az Azerbajdzsán számára sorsfordító egyezmény tízéves évfordulója alkalmával szeptember 20-ra tervezett pompás állami ünnepségek forgatókönyvét - valószínűleg megértette az iráni üzenetet. Ez állhat a mögött, hogy Baku mostanában egyre-másra szembekerül a nyugati szervezetekkel. Főleg a szovjet utódállamok konfliktusaiban Moldovától Csecsenföldig gyengén teljesítő EBESZ-szel. De valószínűleg Teherán nyomásgyakorlása állhat a mögött is, hogy Baku nemrég elutasította a NATO javaslatát az azeri területen tervezett szeptemberi hadgyakorlatra. Ilyesmire Grúzia vagy a közelmúltban Lengyelországgal katonai egyezményt kötött Örményország soha nem vetemedett volna. Annak ellenére sem, hogy Moszkva gazdaságilag rövid pórázon tartja a térségben ma már egyedüli biztos partnerének számító Jerevánt.

Irán az azerbajdzsáni határnál tartott provokatív hadgyakorlat után tovább nyomatékosította igényét a vezető pozícióra a térségben. Például azzal, hogy "szeparatista hangulatot" szított Azerbajdzsánnak a Kaszpi-tengerhez közeli régióban élő nem azeri közösségeiben. Baku érthetően idegesen reagál erre, hiszen a 4400 négyzetkilométeres Hegyi Karabah örmény lakossága de facto már másfél évtizede lerázta magáról a nemzetiségi népbiztos, Joszif Sztálin által ostoba módon 1922-ban rákényszerített azeri fennhatóságot. A térségből elmenekült mintegy egymillió azeri a Baku utcáin felállított sátortáborokban nyomasztó mementó a mindenkori azeri vezetés számára: az ország területi egységét nem sikerült megteremteni. A karabahi problémához hasonló etnikai-vallási-politikai ellentétek sora időzített bombaként ketyeg a bakui elit alatt. Az ifjabb Alijev jobbnak látta hát, ha lehetőséget nyújt Teheránnak a nem azeri közösségekben folytatott vallási propagandára. Nagy kérdés, milyen hatással lesz ez a világi Azerbajdzsán fanatikus mohamedán lakosságára, amely máris csalódott a nagy olajüzlettel kapcsolatos várakozásaiban.

Nyilvánvaló, hogy Iránnak nemcsak a Törökország-NATO-USA vonal visszaszorítása a célja a Kaszpi-tengeri országokkal folytatott együttműködésben. Teherán egyebek mellett biztosítani akarja befolyását "Európa selyemútja", vagyis a tervezett Sanghaj-Párizs vasútvonal legérzékenyebb szakaszán. Egyebek mellett azzal, hogy az azeri-örmény konfliktusra (sőt az Azerbajdzsán területi egységéről hozott ENSZ-határozatra) fittyet hányva, stratégiai gesztusokat tesz a keresztény Örményországnak. Most éppen azzal, hogy az iráni és a türkmenisztáni gázlelőhelyekről egy örmény területen áthaladó vezetéken kívánja eljuttatni a kitermelt gázt Oroszországba és Ukrajnába, onnan pedig Európába.

Igaz, ez a gazdasági eszközökkel megvalósított politikai sakkhúzás - amelyet a Kaukázusból lépésről lépésre kiszorított Oroszország gazdasági ellenlépésekkel, többek között egy iráni, azerbajdzsáni és orosz területen haladó vasútvonal megépítéséről május 24-én aláírt egyezménnyel próbál megtorpedózni - csak része az egyre nyíltabban örménybarát iráni külpolitikának. Amelynek keretében az iráni-azeri határ egy részét Hegyi Karabahban és a körül örmény katonák vigyázzák. A világ egyik legrégebbi keresztény népe így egyfajta pajzsot képez a síita állam számára a határaihoz minden oldalról egyre közelebb nyomuló amerikai hadigépezettel szemben. (Új védelmi doktrínája értelmében a Pentagon a megszállt Irak, Afganisztán meg a régi kipróbált szövetséges, Törökország mellett Azerbajdzsánban is mobil katonai egységek telepítésére készül.)

Mindez felértékeli az iráni-azeri csúcstalálkozót, amelyen a két államfő gazdasági egyezményeket ír majd alá Bakuban. Egyebek mellett arról, hogy Nahicsevánt, az Örményországhoz tartozó azeri exklávét Irán látja majd el gázzal, amelyért Azerbajdzsán villanyárammal fizet. Legalábbis, ha a felek megszerzik a hiányzó 15-20 millió dollárt a nahicseváni gázvezeték rekonstrukciójára. Ez azonban igazán apróság a hatalmas geopolitikai tervek és a szerény lehetőségek között lavírozó régióban.