Megsínylette a Pannonplast Rt. a K&H Equities-botrányt, s bár csak szenvedő alanya volt az eseményeknek, a sajtóvisszhangnak köszönhetően nem tudta elkerülni a partneri kör bizonyos mértékű bizalomvesztését. A társaság elmúlt évének rekordvesztesége azonban aligha ennek a számlájára írható, mint ahogy a vezetésben bekövetkezett személycserék is, bár tény, az amúgy eredményességéből 1998 óta folyamatosan vesztő műanyagipari cég imázsának nem tett jót.
Nehéz feladat, de sikerülhet növekedési pályára állítani a Pannonplastot - fogalmazott a helyét ez év februárjában elfoglaló új vezetés, ám az egy hónappal később felvázolt, amúgy konzervatív feltételezésen alapult éves tervszámokon augusztusban már módosítani voltak kénytelenek. Amit szakmailag meg lehetett tenni, azt a Pannonplast vezetése megtette a második negyedévben - hangzott az időszak értékelése -, ám az időközben tapasztalt új fejleményeket - a szervezeti átalakítás és reorganizáció a vártnál nagyobb egyszeri költségekkel jár, a PVC ára számottevően erősödik, az egyik vevő által előre jelzett megrendelés elmaradása - aligha látta bárki is előre.
Tény, a részvénypiacot nem rövid távú befektetésnek kell tekinteni, s három-hat hónap alatt aligha lehet látványos fordulatot elérni egy cég teljesítményében, hacsak éppen nem kiárusítást végez. Az intézményi kör azonban szeszélyesen is viselkedhet - mint arra már volt példa a műanyagipari cégnél -, s kérdés, hogy a bizalom fennmarad-e a menedzsmenttel szemben. Bár ennek kézzelfogható jelét a mai közgyűlésen lehet megtapasztalni, eddig semmi nem utal arra, hogy a pénzügyi intézményi kör - amelynek egyébként hathatós támogatása nélkül nem is kerülhetett volna sor a vezetésben lezajlott változásokra - bármilyen lépésre készülne.
Eseménytelennek aligha tekinthető a Pannonplast mai részvényesi összejövetele, amit egyébként két, amúgy tíz százalék alatti részesedéssel bíró tulajdonos kezdeményezett. Bár a vezetői részvényopciós program módosítását is napirendre tűzték, a másik javaslatuk mellett ez marginális súlyúnak tekinthető. Első körben még egyetlen igazgatósági tag választásában gondolkodtak, majd pár nappal később ez már tag(ok) visszahívásával és új(ak) választásával is kiegészült. Egy hely mindenképp kiadó: az igazgatóság száma hét főben van limitálva, s jelenleg hat hely betöltött. A Lazarus első emberének második próbálkozása - áprilisban egyszer már be szeretett volna kerülni az igazgatóságba, ám a részvényesek akkor nem szavaztak neki bizalmat - elvileg sikerrel is járhat, ám kérdés, hogy mi lesz a többi személyi javaslatával. Amennyiben lesznek. Egyes kósza hírek azt is tudni vélik, hogy Zoltán Csaba elnök-vezérigazgató is megszavaztatja magát. Bár korábban a vezetésnek volt egy olyan kijelentése, hogy ha nem sikerülnek a tervek, akkor levonják a megfelelő személyi konzekvenciát, de a számadásra logikusan a jövő évi közgyűlésen kerülhetne sor.
A Pannonplast egyes intézményi befektetők szemében azonban máris vonzó célpont: a lengyel alapok ugyanis már bevásároltak a műanyagipari társaság papírjaiból. Augusztus utolsó két napján pedig rekordmennyiségű, összesen 328 ezer részvény fordult meg, ami a teljes alaptőke 7,7 százaléka. Újabb nagybefektető jelentkezett volna a részvényekért?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.