BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rugalmas garanciák

2004.09.09., csütörtök 00:00

Több szempontból is érdekesen alakulnak az államháztartás helyzetével kapcsolatos események. Először is, a vártnál rosszabb augusztusi adatok keddi közzététele után korántsem gyengült a forint olyan mértékben, mint amilyenre esetleg számítani lehetett az előzmények alapján. Azok a befektetők, akik az elmúlt hónapokban folyamatosan számon kérték a kormánytól a konvergenciaprogram következetes betartását, most mintha mégis megelégednének egy kisebb csúszással a 4,6 százalékos éves tervet illetően. Még a Pénzügyminisztérium sajtóközleménye sem hozta igazán izgalomba őket, amely kedden egy betűt sem írt arról, hogy eltérés esetén megteszik a szükséges korrekciókat. De igazából a jegybankelnök szerda délelőtti vészjósló szavai sem hatották meg őket, aki elismételte idei 5,4 százalékos prognózisát, pedig korábban Járai Zsigmond ennél óvatosabb nyilatkozataival is képes volt "megmozgatni" a piacot.

Tegnap délután azután elkezdtek érkezni a "megnyugtató" szavak. Először Veres János államtitkár közölte, hogy a Pénzügyminisztérium "mindent megtesz annak érdekében, hogy a felzárkózási (konvergencia-) program szerint haladjon az ország az euróövezet felé". Majd főnöke, Draskovics Tibor közölte, hogy az államháztartás "nem úszik el", és "a kiadásokat határozottan kézben tartjuk". Végül maga a kormányfőjelölt, Gyurcsány Ferenc biztosított mindenkit arról, hogy "ha úgy látjuk, hogy a korábban vázolt egyensúlyi pályán érdemi eltérés mutatkozik, megteszszük a szükséges lépéseket".

Fontos és szükséges üzenetek ezek, de nem árt észrevenni néhány jelet. Veres elismerte, hogy az EU-csatlakozás miatti áfaátállás nagyobb átrendeződést eredményezett, mint azt korábban gondolták. Draskovics a kiadások kézben tartásáról beszélt, de a baj a bevételi oldalon mutatkozik. Végül Gyurcsány "érdemi" eltérésről beszélt, kérdés, mit ért rajta.

A képlet tehát most úgy nézhet ki, hogy a piacok egy kisebb túllépést talán mégis tolerálnak majd, az új kormány pedig megpróbál megfelelni ezeknek a befektetői elvárásoknak. Kérdés, hogy hol ez a határ, és mi lesz a konvergenciaprogrammal, amely igencsak behatárolt pályát fektet le. Már ha valóban komolyan gondolják a teljesítését.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.