Lassan az útdíjjal!
Hamarosan Magyarországon is útdíjat kell majd fizetni a tehergépkocsiknak - nyilatkozta a gazdasági miniszter a Financial Times Deutschlandnak. A németek számára a hírnek leginkább az adta a jelentőségét, hogy a régióban két, egy német és egy osztrák díjfizetést ellenőrző rendszer verseng egymással. A nemrégiben hasonló rendszer bevezetését bejelentő Csehországban is e két megoldás kiépítői indulnak az állami tenderen, s alighanem itthon sem lesz ez másként. A háromféle fizetési módot is integráló német szisztéma alapvetően műholdas útvonal-ellenőrzésre épül, míg a sógorok az ennél kevésbé futurisztikus és eddig jóval üzembiztosabbnak bizonyult infravörös leolvasást alkalmazzák.
Egy ilyen, a megtett kilométerek alapján díjat kirovó rendszer különösen akkor értékelődhet fel, ha Románia uniós csatlakozásával az előrejelzéseknek megfelelően valóban megugrik majd a tranzitforgalom. Akkorra olyan díjstruktúrát kell összkalapálni, amely az autópályák használatára ösztönzi az árufuvarozókat, s minimálisra csökkenti a kijátszhatóságot. Márpedig ez utóbbi még tőlünk nyugatabbra sem sikerült tökéletesen.
Csakhogy míg Ausztriában és Németországban csupán azt kellett fontolóra venni, hogy a rendszer kiépítési költségei megtérülhetnek-e valaha, itthon alighanem sokkal komolyabb kihatása lehet az útdíj intézményének.
A megtett távolság ellenőrzéséhez szükséges berendezéseket ugyanis várhatóan a csak belföldön fuvarozóknak is be kell majd szereltetniük, ami sok öreg járművel közlekedő vállalkozó számára az ipar visszaadását és a hazai tarifák megugrását hozza.
Mivel a bevezetés határozott szándéka a többletbevétel elvárását sugallja, érdemes volna előre felkészülnünk arra is, hogy a díjak bevezetése forgalomterelő hatással járhat. A fizetési kötelezettség ugyanis nyugatabbra csak autópályákra vonatkozik.
A mai matricás rendszerben a hosszabb távú fuvaroknál jobban megéri a sztráda, mint a rövideknél. A kilométer-arányos fizetésnél viszont nőhet a nyomás, hogy a messzire vitt árut mellékutakon szállítsák.
Ráadásul vannak olyan hazai viszonylatok, ahol nem az autópálya a legrövidebb útvonal. Így ha túl magas lesz a pluszköltség, a teherkocsik inkább a lakott településeken át közlekednek majd.







