BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csupasz Windows

2005.03.31., csütörtök 00:00

Az Európai Unió olyasmit ért el, amelyre egymagában alighanem egyetlen állam sem lett volna képes, talán az Egyesült Államokat kivéve. Sikerült ugyanis a világ leggazdagabb emberének kezében lévő multinacionális céget, a Microsoftot együttműködésre bírnia. A vállalat médialejátszó nélküli operációs rendszerének piaci megjelenése ugyanis egyértelműen sérti a cég üzleti érdekeit, hiszen eddig alig volt felhasználó, aki a kötelezően megvásárolt integrált lejátszó mellett újabb hasonló szoftverért pénzt adott volna.

Az utóbbi évtizedek jelentős változása volt, hogy a cégek méretei kezdték meghaladni az egyes országok gazdasági teljesítményét, s azok korábbi szabályozó eszköztáruk jó részét elveszítve immár a befektetők kegyeiért kezdtek versenyezni. Ma már nemegyszer a jogszabályok igazodnak a nagy cégek igényeihez, és nem fordítva.

Összevetésül: Magyarország 2003-ban vásárlóerő-paritáson mintegy 140 milliárd dollárnyi GDP-t termelt meg, miközben a Microsoft tavaly 36,8 milliárdos forgalom mellett kilencmilliárdnál is nagyobb hozzáadott értéket hozott létre egymagában. Így a hazánkhoz hasonló kis országok számára az EU-hoz hasonló államszövetségek létrejötte talán az egyetlen reális esély arra, hogy piacaikon tartósan védhessék a versenyt.

Nagy kérdés azonban, mit is ér a mostani egyezség. Ha ugyanis a Microsoft a teljes terméknél csak árnyalatnyival adja olcsóbban a lecsupaszított verziót, senkinek sem éri majd meg részben konkurensektől vett programokból felépíteni rendszerét. (A hírek szerint itthon például egyáltalán nem lesz árkülönbség.) De ha az eltérés jelentős lenne, az sem sokat segít a versenytársakon, hiszen az internetről számos jó minőségű lejátszó tölthető le már ma is teljesen ingyenesen. Vagyis ha a Microsoft veszítene is, a versenytársak érdemben nem nyerhetnek.

Ezért is fontosabb, hogy a folyamatban lévő másik ügyben, ahol Windows egyes kódrészleteinek licencelhetőségét követeli az EU, sikerül-e megállapodni. Ma ugyanis üzleti titokra hivatkozva a cég olyan adatokat is visszatart, amelyek elengedhetetlenek lennének ahhoz, hogy konkurensei olyan, szervereket kiszolgáló programokat kínálhassanak, amelyek képesek volnának Windowszal dolgozó gépek hálózatát hibátlanul kezelni. Mivel azonban itt a szép profitot hozó vállalati piac a tét, a küzdelem aligha dől el anynyira könnyen, mint most.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.