Jól érzi magát a bőrében
A vegyészként diplomázott Klára asszony huszonöt éve jegyezte el magát a Béres Részvénytársasággal, előtte kilenc évig tudományos kutatóként antibiotikumokkal foglalkozott. Tudatosan választotta a vegyészetet, vonzotta a kémia misztikuma. A sors ajándékának tartja, hogy 1992-ben megbízták a vállalat arculatának felépítésével. Volt mit tennie az évtizedekig üldözött Béres-cseppet gyártó s hozzá egyéb gyógyhatású készítményekkel kirukkoló társaság megismertetése és elfogadtatása érdekében. Alapképzettségének és férjével, ifjabb Béres Józseffel együtt végzett kutatómunkájának köszönhetően ismerte a vállalat termékeit, azonosulni tudott a céget alapító idősebb Béres József humanizmusával. - Jól érzem magam a bőrömben - mondja derűsen. - Fontosnak tartom, hogy kitűnő munkatársakkal dolgozom, akik elfogadtak, akikben mindenkor megbízhatok.
Az évi 10,5 milliárd forint árbevételt elérő cég igazgatótanácsi tagsága kemény munkát igényel. Az évtizedekre szóló stratégiai döntések meghatározzák a cég, az ott dolgozó négyszáz ember és családjuk sorsát. A vállalatcsoport ékköve a Béres Gyógyszergyár, Magyarország legnagyobb magántulajdonban lévő gyógyszervállalata a betegségmegelőző és egészségvédő készítmények gyártásában találta meg a helyét. A napokban négy új készítményt mutattak be a nyilvánosság előtt.
A több lábon állás hívei. Ezért vásárolták meg a tokaj-hegyaljai Erdőbényén elárvult szőlőterületet is, ahol az egymilliárd forintos beruházással épülő birtok sok embernek ad munkát. Az ott termelt bor minőségével szeretnék bizonyítani, hogy a tokaji nedű igazi hungaricum. Lassan sikerült beépülniük a falu életébe. Talán ennek is köszönhető, hogy az ottani borászok feleségei, az ott dolgozó borásznők megalapították a Tokaji Borbarátnők Társaságát. Szeretnék életre hívni a csaknem feledésbe ment erdőbényei kultúrát, népszerűsíteni a világon egyedülálló kádárok zenéjét és táncát.
Idősebb Béres József szellemi és erkölcsi öröksége szerint szeretnék dolgozni - mondja. Ezért tartja nagy elismerésnek, hogy a Béres Alapítványt létrehozó családfő pár éve őrá bízta az elnökséget. Az alapítvány jótékonykodásának eredménye két gyermekonkológiai kórházi osztály rendbetétele, művészek, ösztöndíjas fiatalok támogatása. Jóleső érzés, hogy Magyarországon egyre többen vállalják a jótékonykodást - állapítja meg Béres Klára.







