A magyar euróbevezetés dátuma múlhat azon, miként értékeli majd a hazai közvélemény az államkassza hiányának elszámolásáról hozott legutóbbi brüsszeli döntést. A Draskovics Tibor pénzügyminiszter által sikerként beharangozott engedmény szerint elegendő, ha 2010-re szorítja három százalék alá a költségvetés hiányát.
A pénzügyminiszternek egészen biztosan jól jött, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetések öt éven keresztül, igaz, egyre kisebb mértékben, de csökkentik a hiány mértékét. Ezt úgy is lehet interpretálni, hogy ha az idén szeretnénk bevezetni az eurót, ahhoz elegendő lenne a szokványosan számolt deficitet négy százalékra szorítani, ha pedig csak öt év múlva, ahhoz háromszázalékos deficitet kell majd elérni.
Kevesek számára jelent ugyan világvégét, de formailag hazánk ma az úgynevezett túlzottdeficit-eljárás alatt áll. A támogatások visszatartásának elvi retorzióját is lebegtető folyamatból való kikerüléshez a legutóbbi megállapodás szerint az idén négy, jövőre pedig 3,8 százalék alá kell szorítani a deficitet, és csak 2010-től kell betartani az egyébként előírt háromszázalékos hiánymértéket. Az unió tehát öt évet adott arra, hogy felzárkózzunk eredeti elvárásaihoz.
Az államháztartás jövőjét tekintve akár kedvezőtlen hatásai is lehetnek annak, ha túlzottan elkényelmesednek a hiánnyal küszködő újonnan csatlakozott országok a maastrichti stabilitási paktumban lefektetett háromszázalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél megtartásával kapcsolatban. A deficittel küszködők már szövetségesre leltek a Nemzetközi Valutaalapban, amely gyakran lép fel a kiegyensúlyozott államháztartás mellett. A szervezet korábbi vezérigazgatója - azóta német elnök - pedzette meg először: nem kellene kőbe vésni a háromszázalékos deficitfeltételt. De bírálta már a paktumot az Európai Bizottság volt elnöke, Romano Prodi is, aki nemes egyszerűséggel "hülyeségnek" nevezte annak egyes kitételeit.
Sajnos ebben az esetben a brüsszeli érdek - részben aktuálpolitikai megfontolásokból - egybeesik a kormányzat céljaival, mely többször is változtatott már korábban vállalt konvergenciapályáján, és megvan a veszélye annak, hogy a könnyítést ismét a fiskális szigor puhítására használja a politika.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.