Pár hete saját lábán "mérhette le" a hazai egészségügy helyzetét. Az autómosóban jégre lépett, eltört bokáját a traumatológián rakták össze. Szerencsére ambuláns kezelésre volt csak szüksége, súlyosabb törés esetén - az indokolt és néha indokolatlan vizsgálatok elvégzésével - komoly összeggel gyarapíthatta volna a finanszírozási gondokkal küzdő intézményt.
A tb-kassza megkímélése nem éppen jellemző Magyarországon. A statisztikák szerint a magyaroknál nincs "betegebb" nemzet Európában. Papíron. A kép ennél sokkal árnyaltabb, mert míg egy kórház abban érdekelt, hogy minél több, jól finanszírozott vizsgálattal, kezeléssel hozza rendbe költségvetését, addig nem is javul a helyzet - vallja az igazgató. A cége által fejlesztett szoftverek alkalmazásával rögtön kiütköznek a rendszer működési anomáliái, rávilágítanak a pazarló működésre, s mankót adnak azokhoz a döntésekhez, amelyekkel hatékonyabbá lehet tenni az ellátórendszert. Az egészségügyben uralkodó feudális viszonyok konzerválása hiba, a reformok halogatása pedig egyenesen bűn - állítja Zsolnai Gábor.
Az orvosi egyetem utolsó évében aktívan mentőzött, de nem a feszített tempó miatt döntött úgy, hogy a gyógyítómunka helyett az üzleti életben próbál szerencsét. Orvoslátogatóként helyezkedett el egy gyógyszercégnél. A biztos előmenetellel kecsegtető munka azonban nem elégítette ki, inkább az egészségügy igazgatási, finanszírozási és technológiai fejlesztési problémái foglalkoztatták. Az informatika iránti érdeklődése akkor erősödött fel, amikor egyetemi csoporttársa, Kóka János nyolc éve az Elender csoporthoz csábította. Egyszemélyes egészségügyi projektvezetőként kezdett dolgozni, s ahogyan nőtt az ágazatban az informatika fontossága, úgy bővült a cégnél az ezzel foglalkozó részleg, hogy aztán immár Meditcom néven berobbanjon az élvonalba.
Az egészségügynek égető szüksége lenne korszerű, egységes, biztonságos, de széles körben elérhető adatbázisokra, az információáramlás megteremtésére - hangsúlyozza. Volt mentősként állítja: életek függnek attól, hogy egy balesetet szenvedett eszméletlen ember kórtörténetéről az őt ellátó orvos gyors és megbízható információkkal rendelkezzen. Technikai akadálya ennek nem is lenne, jogi viszont annál több. Az adatvédelmi törvény ugyanis nem engedi az informatikai megoldások maradéktalan kihasználását. Ezzel - mint mondja - átestünk a ló túlsó oldalára. Az adataink védelméhez való jogunk erősebb lenne a gyógyuláshoz fűződő jogainknál?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.