Versenyhiány a bankpiacon
Két érdekes, a lakossági ügyfelek terheinek csökkentésére vonatkozó indítványt fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc kormányfő a Magyar Bankszövetség legutóbbi ülésén: ezek - bár már messziről látszik, hogy a jelen körülmények között megvalósíthatatlanok - ismét rávilágítanak arra, hogy nem minden van rendjén a hitelintézeti piacon.
A magyarországi bankszektor évek óta dinamikusan növekvő eredményt produkál úgy, hogy ezzel párhuzamosan a marzs (a kapott és a fizetett kamatok egyenlege) változatlanul magas, és folyamatosan nő a jutalékbevételek szintje is. Ez önmagában nagyon dicséretes teljesítmény, ám a tények arra engednek következtetni, hogy - leginkább a lakossági piacon - nem érvényesülnek maradéktalanul a piaci verseny feltételei, hiszen normális esetben a verseny erősödésével az ügyfélre hárított terheknek mérséklődniük kellene.
A hitelintézetek több szempontból is felelőssé tehetők a kialakult helyzetért. Évek óta megfigyelhető tendencia például, hogy a jegybanki kamat mérséklésére betéti oldalon azonnal, egyöntetűen reagál a piac, hiteloldalon viszont nagyon esetleges a változtatás, és fordított irányban a kamatemelésnél is rendszeresen megfigyelhető ez a tendencia. Hasonló a kép a különböző jutalék- és díjtételeknél is: bár a szolgáltatások egyre szofisztikáltabbak - egyre több a betéti, a hitel-, illetve a számlavezetési konstrukció -, a lakossági ügyfeleknek évről évre súlyosabb terhet jelentő bankolási költségekkel kell szembesülniük. (Akkor is igaz ez, ha az utóbbi egy-két évben drasztikus áremelésekre már nem akadt példa.)
Be kell látni ugyanakkor, hogy a hazai bankok nagyobb része több szempontból is kényszerpályán mozog. Tekintettel arra, hogy a hitelintézetek túlnyomó többsége egy nemzetközi bankcsoport ellenőrzése alatt áll, kénytelen alkalmazkodni a tulajdonos elvárásaihoz: ha az anyabank 20 százalékos eredménynövekedést ír elő, azt hozni kell, akár van erős árverseny, akár nincs. Jó példa erre a 2003-as esztendő: az, hogy a következő évi hitelkihelyezési tervszámok elkészítésekor még szó nem volt a lakástámogatási rendszer megváltoztatásáról, szinte kikényszerítette a deviza alapú kölcsönök megjelenését. (Ehhez persze ugyanúgy hozzájárult a jegybanki alapkamat drasztikus mértékű megugrása is.)
Nem kellemes dolog, de szintén megállapítható, hogy a lakossági ügyfelek maguk is hozzájárulnak a status quo fenntartásához. Ameddig a magyar fogyasztó leginkább a hitel várható törlesztőrészlete alapján választ konstrukciót - nem mérlegelve saját anyagi helyzetét és a rejtett költségeket -, nem várható el, hogy a bankok egymást lekörözve kezdenék csökkenteni a lakás- vagy fogyasztási hitelek kamatait. Egyelőre nem túl rugalmasak az ügyfelek a számlavezető hitelintézet kiválasztásánál sem: többnyire nagyon súlyos dolognak kell ahhoz történnie, hogy egy lakossági ügyfél bankot váltson.
A lakossági bankpiac fokozatos telítődésével ugyanakkor mutatkozik némi remény arra, hogy viszonylag gyorsan megváltozzon a helyzet: ha egy bank több éven keresztül két számjegyű állománybővülést akar elérni - ráadásul lehetőleg tehetősebb, "bankolható" ügyfelekkel - akkor hálózatának fejlesztésén túl előbb-utóbb a termékeinek árazását is át kell gondolnia.
