Csúcson az üzemanyagárak

A rekordszintű üzemanyagárak nemcsak kedvezőtlen gazdasági kihatásaik miatt érdemelnek figyelmet, hanem mert a tényleges gazdasági súlyuknál jóval erőteljesebb társadalmi jelentőséggel bírnak, és nagyobb elégedetlenséget gerjesztenek. E társadalmi érzékenységet jól szemlélteti egy az USA-ban végzett felmérés, amely azt a kérdést tette fel, hogy az amerikai fogyasztó éves szinten azonos költségtöbbletet jelentő üzemanyag-, vagy gépkocsi-árnövekedést tart-e kívánatosnak. A válaszadók mintegy háromnegyede inkább a gépkocsi árának növekedését választotta az üzemanyagárak emelésével szemben. Az üzemanyagár tízszázalékos emelkedésénél a megkérdezettek közel 80 százaléka érzékelte úgy, hogy jövedelmi helyzete érezhetően romlott. A lakossági válaszok azért is meglepőek és megmagyarázhatatlanok, mert az adott időszakban az amerikai fogyasztók jövedelmének mindössze két százalékát költötte üzemanyagokra. Csak a különbség érzékeltetésére említem, hogy nálunk a lakosság teljes kiadásában az üzemanyagra fordított rész mintegy 4,5 százalékot tesz ki, miközben az egy főre jutó üzemanyag-fogyasztás töredéke az amerikainak. A szakértők a gépkocsinak és a mobilitásnak az amerikai életformában betöltött kitüntetett szerepével magyarázzák a jelenséget, az amerikai fogyasztó ugyanis isten adta jogának tekinti általában az olcsó energiát, és közte az olcsó üzemanyagot. Az amerikai fogyasztó ilyen beállítódása magyarázza, hogy az amerikai hivatalos politika tartózkodik az üzemanyagok megadóztatásától.

Európában az amerikai életformától és értékrendtől eltérően a gépkocsihasználattal kapcsolatos fogyasztói beállítódás jóval árnyaltabb, de itt is tapasztalható a tényleges fogyasztói kiadástól eltérő társadalmi érzékenység, csak nem olyan szélsőséges mértékben. A lakosság toleránsabb hozzáállása a magyarázata annak, hogy Európában - már az EU kiteljesedését megelőzően is - jelentős adó terhelte az üzemanyagokat. A környezetvédelmi szempontok előtérbe kerülése miatt az EU fokozatosan növelte az üzemanyagok adóterheit, s jelenleg az európai üzemanyagáraknak már közel kétharmada költségvetési elvonás. Azon túl, hogy az üzemanyag drágítása egybeesik a környezetvédelmi kívánalmakkal, egyidejűleg biztos és jól kiszámítható, ellenőrizhető költségvetési bevétel is. Továbbá teljesíti azt a szociális szempontot is, hogy a magasabb jövedelműek nagyobb részt vállaljanak a társadalmi kiadásokból. Az EU-direktívák napirenden lévő változtatása az energiahordozók adóterheinek további erőteljes növekedését vetítik előre.

A hazai üzemanyagárak magas, a szomszédos országokénál jóval nagyobb adótartalma a rendszerváltás után alakult ki, és a költségvetés csillapíthatatlan étvágya az évek során a mindenkori inflációnál nagyobb mértékben növelte meg. Az utóbbi két-három évben a jövedékiadó-teher emelésére ugyan már nem került sor, de ezzel együtt is a hazai üzemanyagok árszintje - bár némi kiegyenlítődés megfigyelhető - meghaladja a szomszédokét.

Az igen magasra szökött és tartósnak ígérkező világpiaci kőolajárak időszakában joggal vetődik fel a kérdés, nem lenne-e kívánatos és időszerű az üzemanyagok adóterheinek csökkentése. Az igény jogossága és talán célszerűsége is nehezen vitatható - a magyar gazdaság adott helyzetében azonban szinte reménytelennek tűnik. Most, amikor a kormányzat és az ellenzék egyaránt adócsökkentésről beszél, és közben a költségvetés hiánya alig mérséklődik, szinte kizárható, hogy az üzemanyagok jövedékiadó-tartalma csökkenthető legyen. Alapvetően azért, mert elfogulatlan megítélés szerint ezt csak úgy lehetne csökkenteni, ha közel azonos súlyú adóbevételt lehetne más formában biztosítani. Azon túl, hogy egy új adótétel bevezetése nehezen kiszámítható gazdasági és társadalmi problémákat gerjeszthet, az indulás időszakában bizonytalan a behajtása is, ami az adott helyzetben igencsak kockázatos. További szempont lehet az egyéni gépkocsihasználat terjedésének lassítása, a környezeti károk mérséklése és végül a méltányos közteherviselés szociális szempontja. A kiugró hazai költségvetési elvonás miatt a fogyasztói fizetőképességet meghaladó üzemanyagárainkat tehát lehet nem szeretni, de az együttélés rövid távon aligha kerülhető meg.