Az igazságosabb közteherviselésre hivatkozva újabb jövedelmek megsarcolásán fáradozik a kormány, vagy legalábbis a pénzügyminisztere, aki napokon keresztül igyekezett a koalíció mind több tagjának támogatását megnyerni a négyszázalékos egészségügyi hozzájárulás bevezetéséhez. "Felháborító ugyanis, hogy egyes vállalkozók, miközben tőkejövedelmükből magas színvonalon élnek, minimálbéren adóznak, s nem fizetik meg még az átlagos mértékű egészségbiztosítási járulékot sem" - hallhattuk a múlt heti bejelentés óta többször a pénzügyi államtitkár, sőt a pénzügyminiszter érvelését is az újabb elvonás mellett. Ezen persze valóban lehet bosszankodni, ám vélhetően nem az új adó kivetése a legjobb módszer a helyzet orvoslására, sőt...

A nem adózó vállalkozók szinte majdnem "ellenségként" történő beállítása nem újdonság kis magyar demokráciánk 15 éves történetében. Már a 90-es évek elején szemet szúrt az akkori kormányzatnak, hogy mialatt egyre jobban épültek-szépültek a hegyoldalak, az egyéni és társas vállalkozóktól származó adóbefizetések minimálisak voltak. Hiába szigorították évről évre az adótörvényeket, a vállalkozók mindig megtalálták azokat a kiskapukat, amelyeken át kibújtak - az egyébként csaknem elviselhetetlen mértékű - közterhek alól. Bár a vagyonnyilatkozat bevezetésével gyorsan kiderülhetett volna, hogy adózott jövedelem volt-e a forrása a luxuslakásnak, vagy ahhoz jelentős összegű adózatlan bevételre is szükség volt, ám az igen gyorsan alkotmányellenesnek bizonyult.

Az egyéni vállalkozók ellen újabb össztűz Bokros Lajos pénzügyminisztersége idején irányult. A rendkívüli szigorúságáról híres amerikai adóhivatal példája lebegett ugyanis a nem kevésbé kemény pénzügyminiszter szeme előtt, akit nemcsak az háborított fel, hogy az egyetemisták tiltakozni mertek a 2000 forintos tandíj ellen - amikor ennél többet költöttek cigarettára -, hanem az is, hogy a több száz ezer egyéni vállalkozó alig pár milliárd adót fizetett. A "Fogakat adunk az adóhatóságnak" jelszót középpontba állítva aztán egy sor olyan szabályt hoztak, amely némileg segítette is az adóhatóságot az adócsalók elleni harcban, ám jó néhány olyan szabály is bekerült a "csomagba", amely csak az APEH munkáját szaporította, ám érdemi haszna nem igazán volt.

Kitalálták a szakmánként elvárt jövedelemminimumot, amelyet ha bevallott a vállalkozó, békén hagyták, ha viszont nem, akkor - elvileg - az adott év minden bevételéről és kiadásáról részletesen be kellett számolni az adóhatóságnak. Ennek is köszönhetően történtek azután olyan furcsaságok, hogy a budapesti ügyvédek, könyvvizsgálók 2000-2001-ben is alig kétmillió forintos átlagjövedelemről adtak számot, mert már ennyivel is "megvehették" a nyugalmukat, mert persze ki olyan "hülye", hogy több adót fizessen a szükségesnél.

A helyzetet az akkori kormányzat is felismerte, s hiába hirdetett harcot a feketegazdaság, az illegális jövedelmek ellen, úgy döntöttek: megszüntetik az elvárt jövedelemhatárokat. Ugyanakkor arra "ösztökélték" az adóhatóságot, hogy bátran állapítsa meg az adóalapot becsléssel, ha az adózó vagyongyarapodásával és életvitelére fordított kiadásokkal nincs összhangban a legális jövedelem. Az APEH persze próbálkozik: évente már a százat is meghaladja a vagyongyarapodást vizsgáló ellenőrzések száma, ami - tekintve az egyéni és társas vállalkozók több száz ezres számát - enyhén szólva is nevetséges.

Az egyéni és társas vállalkozók igen kis mértékű hozzájárulása a közterhekhez tehát megint a kormányzati politika középpontjába került, a szociális érzékenységükről híres szocialistáknak "szúrja a szemét" a vagyongyarapodás, amely abban az esetben tényleg szúrhatja, ha az adózatlan jövedelemből történik. Az új adó kivetése azonban zsákutca, nem azoknak jelent ugyanis tényleges megterhelést, akiknek szánják (mármint az adózatlan jövedelemből nagy vagyont felhalmozó vállalkozóknak), hanem azokat érinti fájdalmasan, akik adócsalás nélkül tényleg alig keresnek bruttó százezret, s kénytelenek lesznek megfizetni az új sarcot. Az adózatlan jövedelmek elleni harcban más utakat kellene keresni, feltéve, ha akar a kormányzat... S még túl nagy kreativitásra sem lenne szükség, elegendő lenne csupán a fejlettebb országoknál már bevált módszereket követni.