Síppal, dobbal

Ideje lesz beszerezni egy dobot Brüsszelben. Csak remélhetjük, hogy az eszköz beszerzésével kapcsolatban nem vesznek össze a tagországok első emberei, mert az Európai Unió jelenlegi állapotát elnézve talán ez az egyetlen megoldás a hangzavar csitítására.

A csinnadrattában mindenkinek igaza van: nehéz gazdasági helyzetben nem lehet úgy hazamenni a mai EU-csúcsról, hogy "adtam még egy kis pénzt a szegény kelet-európaiaknak, sanyargatott gazdáknak, aszálytól sújtott délieknek, az unión csak veszítő briteknek (megfelelő rész aláhúzandó), jöjjenek helyre 2013-ra, hogy akkor már együtt segíthessük nehéz sorsú kurd testvéreinket".

Az országok nem múló krízisének azonban nem eredője, csak egyik eleme a lárma mélyén erőtlen hangon sipítozó EU. Annak is a bizottsága, amely a mai napig képtelen volt meggyőzni a tagállamok vezetőit és polgárait arról, az uniós költségvetésbe befizetett összegek - egyáltalán, az integráció érdekében tett áldozatok - számukra is megtérülnek.

Az Európa iránt érzett tisztelet maradéka mondhatta a büdzsé nettó befizetőinek, hogy az eredeti bizottsági javaslathoz - a GNI 1,14 százaléka - képest egy százalékot azért vállaljanak. Ám azt már nehezen lehetne bármilyen európai ideálhoz hasonlítani, ahogy a brit visszatérítéshez, a mezőgazdasági támogatásokhoz vagy a felzárkóztatási pénzekhez foggal-körömmel ragaszkodók klikkjeire szakadt - kivétel nélkül régi - tagállamok végső érvként együtt kiáltanak bővítést, miközben az újak - mintegy aláfestésként - az üres államkasszát kongatják.

Minden tiszteletünk José Manuel Barrosóé, aki lehetne akár bukott portugál miniszterelnök is, ám bátran vállalva az európai kihívást, mára hitelét vesztett bizottsági elnök. Az uniónak - amíg nem késő - Jacques Delors-ra van szüksége. De ha ő nem jön, megteszi egy jó hangos dob is.