Újramonopolizálja a kormányzati távközlési piacot a Magyar Telekom csoport - figyelmeztetnek több fórumon is a magyarországi alternatív és helyi távközlési szolgáltatók. Az érintett cégek a közigazgatási intézmények által támasztott távközlési kereslet egy részéért, a nemzetbiztonsági minősítést nem igénylő szolgáltatási piac egyötödét jelentő, jelenleg évi mintegy hárommilliárd forintot jelentő üzletért küzdenek. Tapasztalataik szerint erről akarja őket kiszorítani a piac korábbi monopolszereplője. Mindezt egy olyan országban, ahol 2003 óta már az uniós szabályozással konform távközlési törvény is hirdeti a szabad versenyt.
Az érintett telefontársaságok a helyzet kapcsán több mindent kifogásolnak. Legfőképpen azt, hogy a közintézményi telefonpiacra vonatkozó aktuális szabályozást a kérdésben illetékes kormányzati szerv, nevezetesen a Miniszterelnöki Hivatal elektronikuskormányzat-központja jogászaik szerint is eltérően értelmezi. Ráadásul a szóban forgó állami szerv képviselője mindezt a piac korábbi monopolszereplőjének a konferenciáján is kifejtette, éppen az érintett közintézmények vezetői előtt. Ennek nyomán ma már több olyan kormányzati szervezet, amely korábban a vitatott távközlési szolgáltatásokra közbeszerzési tendert írt ki, s azon az alternatív vagy helyi szolgáltatók valamelyike nyert, ma már vonakodik megkötni a megbízásra szóló szerződést. A dolog pikantériája, hogy ezt meg is teheti, mivel a törvény erre nem kötelezi, a kárvallott pedig nem kérhet emiatt kártérítést. A szakmai szervezet nem utolsósorban azt is nehezményezi, hogy az ügyben hivatalos állásfoglalást kérő levelére - amelyet már hetekkel ezelőtt eljuttatott a MeH-be -a mai napig nem érkezett érdemi válasz.
Az alternatívok ezért a nyilvánossághoz fordultak, a néhány napja kibocsátott nyílt levelük után tegnapi sajtótájékoztatójukon már azt a jogbizonytalanságot is próbálták érzékeltetni, amellyel magánemberként is sokszor szembesülhetünk, amikor problémáinkra itthon keresünk jogorvoslatot. Ennek fényében nem nehéz kitalálni, mit is válaszolt a szervezet elnöke arra a kérdésre, hogy hol keresik majd az igazukat, a hazai, vagy inkább az uniós jogintézményekben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.