A jegybank inflációs célja teljesül, ezért még egy-két kamatcsökkentésnek van tere a monetáris politikában, utána viszont a vágásokkal meg kell állni - ez az általánosan elfogadott vélemény az év hátralévő részéről a piaci szereplők között. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy ugyanezen megfontolások hangzottak el az év elején is, és hozzátesszük, akkor kilenc, majd nyolc, aztán hét százalékot tekintettek a kamatcsökkentések alsó határának (és már a 6,5-6 százalékról szóló vélemények is felbukkantak), felmerülhet a kérdés: mikor lesz ennek vége?
Ha belegondolunk, a kamatmérséklés mellett szóló érvek (kedvező inflációs kilátások, tartósan erős és stabilnak mondható forint) és ellenérvek (államháztartás által generált egyensúlyi problémák, elbukó deficitcél) meglehetősen állandónak tűnnek. Vagyis könnyen lehet, hogy a második fél évben a kamatdöntő ülések előtt a fontos tényezők tekintetében ugyanazzal a képpel találkoznak az - utóbbi időben a csökkenő hozamokba könnyen beletörődő - befektetők. És ezért ugyanúgy nem látnak majd okot a csökkenő kamatpályáról történő kiállásra, mint ahogy a jegybank sem fog. Mindezek alapján viszont akár minden hónapban jöhet a 25 bázispontos vágás, év végére pedig 5,5 százalékra süllyedhet az irányadó kamat.
Ez bizony meglehetősen távol lenne az év elején elképzelt szinttől, de ha belegondolunk, nem is lenne olyan abszurd a helyzet. Az áfacsökkentés hatására az infláció a következő évben 1-2 százalék közé süllyed, vagyis a jegybanknak 2006-ban még egy kis árfolyamgyengülés is bőven belefér. Az előretekintő reálkamat pedig 4 százalék körül alakulna, ami nem is kevesebb, mint az idei. A hoszszabb lejáratok hozamaira meg amúgy is jóval kisebb hatása van az irányadó kamatszintnek.
A forgatókönyv nagyon könnyen teljesülhet, de kockázatok nyilván vannak. Elképzelhető, hogy a befektetőknek mégis csak van egy kemény alsó korlátja, amely alatti hozamot nem fogadnak el, és az sem kizárt, hogy a választási év gazdaságpolitikájától borzadnak el. Erre viszont a korábbi választási évek és az elmúlt három év tapasztalatai alapján bizonyára már kondicionálva vannak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.