Még tíz év kell a Balatonnak
Gyermekkora óta a magyar tengernél él a Magyar Turisztikai Hivatal (MTH) nemrég kinevezett új elnökhelyettese. Kovács Miklós ezért nem is titkolja, hogy nagyon erős a kötődése a Balatonhoz. Siófokon nőtt fel, egyetemi tanulmányai befejezése után a Somogy Megyei Idegenforgalmi Hivatalban, majd annak utódjánál, a Siotour Rt.-nél dolgozott 22 éven keresztül. Mint mondja, az egyik legnagyobb szakmai élmény volt számára, hogy közreműködhetett a hivatal rt.-vé szervezésében.
Noha magánemberként megmarad a vonzalma a Balaton iránt, az MTH elnökhelyetteseként ugyanolyan fontos lesz számára a többi régió ügye is. Várhatóan a turizmus és a turizmustervezés regionális vonatkozásaival foglalkozik majd, beleértve a pályázati lehetőségeket és a régiók turisztikai stratégiáinak megújítását. Fontos közös feladat a Magyar Turizmus Rt.-hez tartozó marketingigazgatóságok és a regionális idegenforgalmi bizottságok kapcsolatrendszerének szervezése is.
A Balatonnal a legnagyobb gond az, hogy a német forgalom nagyon jelentősen visszaesett az utóbbi években - véli Kovács Miklós. Mint mondja, a jövőben elsősorban a belföldi turizmus arányának fellendítésére kell törekedni, valamint komplementer piacokat kell keresni a dán és az olasz utazók körében. A vezető szerint tíz éven belül versenyképessé válhat a magyar tenger a nagy nyugat-európai tavakkal: a Garda-, a Wörthi- vagy a Bodeni-tóval. Ehhez azonban javítani kell a megközelítésen, amely a Sármelléki repülőtér fejlesztésével és újabb fapados járatokkal elképzelhető, de szükséges az M7-es egészében autópályává alakítása is, valamint a tó észak és nyugat felől történő elérhetőségének javítása. Mindezek mellett pedig a wellness-, a borturizmusra és a gasztronómiára kell helyezni a hangsúlyt. A többi régió számára a legfontosabb feladat az, hogy ki-ki megtalálja a saját területét, amelyre gőzerővel koncentrálhat.
A legsürgetőbb feladatok a közeljövőre nézve a nemzeti turizmusfejlesztési stratégia véglegesítése, amely az őszig a kormány elé kerül, és az új budapesti kongresszusi központ megvalósítási pályázatának kiírása. Mindezekkel párhuzamosan zajlanak az ágazati egyeztetések arról is, hogy a jövőben a II. Nemzeti fejlesztési tervben a turizmus a jelenleginél hangsúlyosabb szerepet kapjon. Addig is, ha szakmai elfoglaltságai engedik, szívesen úszik, vitorlázik és teniszezik. Az elnökhelyettes nős, két lánya van.







