Az importáfa biztosítása

Az európai uniós csatlakozást megelőzően az importáfát a vámhatóság a vámeljárás során szabta ki és szedte be. Ez egyben fő szabályként azt is jelentette, hogy az áfa összegére is megfelelő mértékű biztosítékot kellett nyújtaniuk a gazdálkodóknak egészen addig, amíg az áfát meg nem fizették, vagy az árut az országból ki nem szállították.

2004. május 1-jétől - az áfatörvény módosítását követően - az importáfát a legtöbb gazdálkodó önadózással teljesíthette. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a vámeljárás során a vámhatóság nem szabta ki és szedte be az importáfa összegét, illetve fő szabályként elmondható volt, hogy az áfa öszszegére nem kellett biztosítékot nyújtani. A gazdálkodók az áfabevallásukban befizetendőként és levonandóként egyszerre tüntethették fel az áfa összegét, amely tényleges pénzmozgást nem eredményezett.

A csatlakozás után alig egy év elteltével ismét módosították az importáfára vonatkozó szabályozást. 2005. július 1-jétől tulajdonképpen visszaállították a csatlakozás előtti importáfára vonatkozó rendelkezéseket azzal, hogy a 10 milliárdos nagyságrendben Magyarországon kívülre értékesítő gazdálkodók az egyéb feltételeknek is megfelelve kérelmezhették a vámhatóságtól az önadózásra vonatkozó külön engedélyt.

Az engedélyezés feltételeként kialakított követelményrendszernek - elsősorban a forgalmi adatoknak - országos szinten körülbelül száz gazdálkodó felelt meg. A kiadott vámhatósági engedély alapján az érintett gazdálkodók (leginkább multinacionális cégek) továbbra is önadózással teljesíthetik az importot terhelő áfát, ez egyben azt is jelenti, hogy az áfa biztosításáról nem kell gondoskodniuk. A vámhatósági külön engedéllyel nem rendelkező gazdálkodók számára jelentős többletterhet jelent az importáfa finanszírozása, mivel a vámeljárások során azt a vámhatóság kiszabja és beszedi, illetve fő szabályként arra biztosítékot kell nyújtani.

Ugyanakkor a nemzeti vámtörvény lehetőséget biztosít arra, hogy azon gazdálkodók, akik kötelesek a vámeljárások során az áfát megfizetni és biztosítani, a vámigazgatási eljárásban mentesüljenek az áfa biztosítása alól. A hatályos szabályozás talán túlzottan is szigorú feltételhez köti a száz-, illetve az ötvenszázalékos mentesség jogintézményét. A feltétel szerint a teljes mentességhez a tárgyévet megelőző két egymást követő naptári éven belül nem lehetett a kérelmező gazdálkodónak kinnlevősége sem az állami adóhatóságnál, sem a vámhatóságnál. Az ötvenszázalékos mentességhez a fenti feltételt csak a tárgyévet megelőző naptári évre kell teljesíteni. Az előbbiekben említett szabályozás alapján, amennyiben egy gazdálkodó például éves szinten több száz millió forintos vagy milliárdos nagyságrendű forgalmat ér el, és akár egy forint kinnlevősége is keletkezett a vizsgált időszak alatt, elesik a kedvezménytől.

Jogos kérdésként fogalmazódik meg, hogy indokolt-e a túlzottan is szigorúnak mondható szabályozás, mivel valamennyi egyéb vámhatósági engedély esetében elegendő feltétel az (a további feltételek mellett), hogy a benyújtott kérelem elbírálásakor ne legyen áfa- és vámtartozása az érintett gazdálkodónak. Talán érdemes lenne "a már jól bevált" megbízható vámadós jogintézményben, vagy a kinnlevőség bizonyos forgalmi adatokhoz viszonyított százalékának meghatározásában gondolkodni. Ezekkel az intézkedésekkel talán csökkenteni lehetne a kivetéses importáfa okozta versenyhátrányt.