A nagy balhé

Október 27-e óta a Párizst övező panelrengetegben éjszakánként senki sem alszik: csapatokban kószáló fiatalok törnek-zúznak, gyújtogatnak; a rendőröket kőzáporral, de lőfegyverrel is fogadják; a médiát, különösen a képcsinálót nem tűrik, őrzik inkognitójukat. A zavargások a főváros peremkerületeiről átterjedtek a vidéki városok külső gyűrűire (sőt már Németországból is jelentettek hasonlókat).

A tettesek mindenütt színes bőrű bevándorlók francia földön született, francia állampolgárságú, többnyire muzulmán hitű fiai, akik kettős kultúrájúnak, főleg pedig kirekesztettnek érzik magukat. A statisztikák nekik adnak igazat: a munkanélküliség a körükben háromszorosa-négyszerese az országosan tízszázalékos átlagnak; nem segítenek rajtuk a felsőfokú tanulmányok sem - ebben a rétegben is megismétlődik az országos aránytalanság. A fiatal nők ugyanakkor kevésbé érzik a diszkriminációt - könynyebben kapnak munkát, talán több energiát fektetnek az álláskeresésbe. Viszont a lassan a kétezres szám felé kúszó éjszakai kocsigyújtogatásoknak leginkább az ő használtan vett kisautóik esnek áldozatul.

A zavargók súlyosan sértve érzik magukat Nicolas Sarkozy belügyminiszter, a 2007-es elnökválasztás egyik valószínű jelöltjének kijelentései miatt. Sarkozy csőcseléknek nevezte őket, és lezárandónak nyilvánította a (valóságban nemigen érvényesülő) előnyös megkülönböztetés gyakorlatát; sima rendőrségi ügyként, erőbevetéssel szeretné lezárni a pusztán szervezett rendbontásnak tekintett fejleményeket. Holott nyilvánvaló, hogy - a tömegpszichózis és bizonyos korosztályi sajátosságok megnyilvánulásain túl - évtizedek politikai mulasztásainak következményeiről van szó. (SzH)