Bátortalanok munkaerőpiaca

A magyar gazdaság egyensúlyi problémái ma már nyilvánvalóan letagadhatatlanok. Nem ritka azonban az a nézőpont, amely szerint más tekintetben igen kedvező folyamatok figyelhetők meg: a növekedés robusztus, szárnyal a feldolgozóipari termelés és az export, erőteljes a külföldi működő tőke beáramlása, és élénk a beruházási aktivitás. Ezek a pozitívumok kétségkívül léteznek, és rövid távon, azaz a következő 2-3 évben jó okkal számíthatunk arra, hogy ezek a folyamatok fennmaradnak, és Magyarország gazdasági felzárkózása folytatódik. Nem feltétlenül igaz ez azonban hosszabb távon, még akkor sem, ha legkésőbb a parlamenti és az önkormányzati választások után, 2007-ben megtörténik az elkerülhetetlen fiskális kiigazítás (tegyük fel, hogy a piac türelme kitart addig). Komoly szerkezeti problémák vannak ugyanis a munkaerőpiacon.

Nem a munkanélküliség – részben egyszeri okok és a besorolás adminisztratív változásai miatt bekövetkező – kismértékű emelkedése a fő gond, hiszen eközben a munkaerő-piaci részvétel, az aktivitási arány nő. Sokkal elgondolkodtatóbb az, hogy a gyors növekedés mellett stagnál a foglalkoztatás. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a jelenlegi szerkezetben a magyarországi növekedés forrása döntően a termelékenység növekedése, és a foglalkoztatás bővülése csak minimális szerepet játszik ebben. Sem a feldolgozóiparban, sem a mezőgazdaságban, sem pedig a közszolgáltatási ágazatokban nem valószínű, hogy tömegével jönnének létre új munkahelyek; mindhárom területen inkább a foglalkoztatottak számának csökkenése várható. A nemzetközi tapasztalatok egyértelműen arra utalnak, hogy az új munkahelyek keletkezése a fejlett országokban csak a piaci szolgáltatások területén haladja meg az elvesző munkahelyek számát. Egyértelműnek látszik, hogy a döntően a feldolgozóipari exportra alapozott növekedés előbb gyors növekedés mellett is a foglalkoztatás stagnálásához, majd magának a gazdasági növekedésnek a stagnálásához és a foglalkoztatás csökkenéséhez vezet. Mindez persze bekövetkezhet magasabb (Németország), de lényegesen alacsonyabb fejlettségi szinten (Portugália) is. A sikeres felzárkózásra ugyanakkor azok a gazdaságok mutatnak példát, amelyekben a növekedés motorját a piaci szolgáltatások jelentik: az Egyesült Királyságban ez jelentette a feldolgozóipar drámai leépülése után megindult gazdasági dinamizmus alapját, de mindez döntő jelentőségű volt az ír felzárkózásban is. Ezekben az országokban évről évre nagyszámú munkahely jön létre. Az új EU-tagországok közül ezt a mintát követi Észtország is.

A magyarországi munkaerő-piaci folyamatok viszont kifejezetten aggasztóak ebből a perspektívából. Az Európai Unióhoz most csatlakozott országok közül nálunk a legalacsonyabb a piaci szolgáltatások súlya a GDP-ben, és az elmúlt egy évben nálunk nőtt leggyorsabban a fiatalkorúak, a munkaerőpiacra újonnan belépők munkanélküliségi aránya (a többi új EU-tagországban éppenséggel csökkent). Ez persze nemcsak és nem is elsősorban szabályozási probléma, hanem annak a tükröződése is, hogy az iskolapadból kikerülők nálunk ma is a nagy bürokratikus szervezetekben alkalmazotti munkavégzésben praktikus munkakultúrára szocializálódnak, az öngondoskodás, a kockázat- és felelősségvállalás, a kezdeményezés készségei csökevényesek. Ezt mutatta be (nemcsak nálunk, hanem például Német- vagy Franciaországban is) az a bizonyos PISA-felmérés, amelyet persze Magyarországon sokan bagatellizálni igyekeztek. Márpedig ha nem változik oktatási rendszerünk ebből a szempontból, akkor a munkaerőpiacra bátortalan fiatalok tömege lép ki. Belőlük pedig nagy valószínűséggel tartós munkanélküliek lesznek, ez veszélyes társadalmi feszültségeket generálhat. A latens rasszizmus mellett a franciaországi zavargások mögött is felfedezhetjük ezeket az okokat.