Cukoráldozat a WTO-nak

A héten plenáris ülést tart az Európai Parlament. Az eurózóna bővítésével kapcsolatos jelentéstől a madárinfluenzáig számos fontos kérdés szerepel a napirenden, ám a múlt hét minden bizonnyal legfontosabb uniós döntése, a cukorpiaci reform fényében az a határozat is kiemelt figyelmet érdemel, amely a WTO decemberi hongkongi miniszteri ülésén követendő uniós álláspontra vonatkozik. A két ügy szoros összefüggését érzékelteti Mariann Fischer Boel agrárbiztos azon megjegyzése, miszerint „ha nem született volna meg a cukoralku, akkor semmilyen kártya sem lenne a kezünkben Hongkongban”.

Csupán az a bökkenő, hogy mostanra világossá vált: a kereskedelmi nagyhatalmak érdekellentétei egyelőre nem áthidalhatóak, és így a WTO dohai fordulója biztos kudarcra van ítélve. Akkor miért kellett az EU-nak „beáldoznia” 312 ezer cukorrépa-termesztő és több száz cukorgyár érdekeit?

A válasz nagyon egyszerű: a cukorrezsim felett a tengerentúli nyomástól függetlenül is eljárt az idő. A cukorágazat évtizedeken át sikeresen lobbizott érdekei érvényesítéséért, de mostanra egyértelműen felülkerekedtek azok az erők, amelyek a cukor fogyasztói árának leszorítását kívánják. Általános tendencia ez Európában: a foglalkoztatási, gazdaságpolitikai vagy éppen nemzetvédelmi érvekkel alátámasztott ágazati kiváltságok kapitulálni kénytelenek a fogyasztói, piaci szempontok előtt. Nincs is ezzel semmi gond, ha a változásokat megfelelő átmeneti idő, fájdalomcsillapító intézkedések és átképzési programok kísérik. Reméljük, hogy a cukorreform megállja majd a helyét ebből a szempontból. (TG)